Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Kroos: Ancelotti kikérte a véleményünket a hosszabbításban

A Real Madrid német középpályása a spanyol Mundo Deportivónak elmondta, hogy a csapat olasz edzője, Carlo Ancelotti a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntő hosszabbításában megkérdezte őt és a csapat másik rutinos játékosát, a brazil Marcelót, hogy kiket lenne érdemes beküldeni a pályára.

Szerdán este a Bajnokok Ligája elődöntőjében drámai körülmények között harcolta ki a fináléba jutást a Real Madrid a Manchester Cityvel szemben.

Még sokáig fognak beszélni arról, hogy mi történt a mérkőzésen a Santiago Bernabéu Stadionban: hős született Rodrygo személyében, aki szinte a semmiből hirtelen két gólt szerzett alig másfél perc alatt, dicshimnuszt érdemel Thibaut Courtois, akinek a védései nélkül aligha döntőzhetne a spanyol csapat, ahogyan kijár a hozsanna Carlo Ancelottinak is, akinek mindvégig igaza volt, pedig elsőre látszólag teljesen logikátlan cseréket hajtott végre a mérkőzés végéhez közeledve.

A Real Madrid úgy fejezte be a mérkőzést, hogy nem volt a pályán Casemiro. Modric, Kroos, vagy akár Benzema, ami nem jellemző egy hétköznapi meccsen sem, nemhogy egy BL-elődöntő visszavágóján. Camavingával, Valverdével és Asensióval a középpályán küzdöttek meg azért, hogy kétvállra kényszerítsék a brutálisan erős Manchester Cityt.

Egygólos hátrányban kockáztatott, és elsőre némileg érthetetlen módon lekapta a pályáról Casemirót és Modricot, két motorját a csapatnak, a helyükre Asénsio és Camavinga érkezett. Kroost még a gól előtt cserélte le Rodrygóra, aki döntő tényezővé vált a mérkőzésen a duplájával.

Talán nem véletlen, hogy „maga mellé rendelte” az együttes sokat megélt tagjait az ugyancsak rutinos szakvezető. A mérkőzés alatt többször volt látható, hogy Marcelo vagy éppen Toni Kroos szinte átveszi az oldalvonal mellett a karmesteri pálcát az olasz edzőtől, annyira együtt éltek a meccsel, a pályán lévő társaikkal. A német középpályás el is mondta, hogy Ancelotti bizonyos helyetekben ki is kérte a véleményüket dolgokról.

„Ancelotti kikérte tőlünk, veterán játékosoktól a véleményünket, hogy milyen változtatásokat érdemes végrehajtani a hosszabbításban. Ez tökéletesen megmutatja azt, hogy milyen edző ő, ahogyan azt is jól bizonyítja, hogy miért dolgozik ennyire jól és hatékonyan a csapattal” – mondta a mérkőzés után Kroos.

A nézőtérről készült is néhány videó, ami bizonyítja, hogy Ancelotti megbeszél pár dolgot tapasztalt játékosaival, Marcelóval és Kroosszal.

@almahermosillos

Movimientos que llevadon a la victoria🔥🤯#ChampionsLeague #halamadrid #realmadrid #viral

♬ Remember the Name (feat. Styles of Beyond) – Fort Minor

Az olasz mester mindig úgy nyilatkozott, hogy figyelembe veszi játékosai véleményét, még akkor is, ha a döntést végül ő hozza meg. Ezt a szerdai diadalmas éjszaka is bebizonyította a Santiago Bernabéuban.

Borítókép: Ancelotti konzultál Marcelóval és Kroosszal. (Forrás: TikTok)

További hírek