Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsi Péter: Nagy hiba volt tőlem, aminek nem lett volna szabad megtörténnie

Gulácsi Péter: Nagy hiba volt tőlem, aminek nem lett volna szabad megtörténnie

MTI
Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa úgy véli, társaival együtt mostanában „hajlamosak hibázni”, az ellenfelek pedig rendre meg is büntetik őket ezekben a helyzetekben.

A 32 éves hálóőr a Bajnokok Ligája-főtábla első fordulójában kedd este elveszített, Sahtar Donyeck elleni találkozó után nyilatkozott a lipcsei egyesület honlapján, és elismerte, az első kapott gólért – melynél rosszul játszotta meg a labdát – ő a felelős.

„Nagy hiba volt tőlem, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, de küzdöttünk és visszajöttünk a meccsbe, amikor egyenlítettünk” – mondta Gulácsi, aki szerint a donyeckiek második gólja mentálisan megtörte a Leipzig futballistáit.

„Ha valaki megnézi ezt a 90 percet, láthatja, hogy végig mindent beleadtunk, de felesleges magyarázkodnunk. Amikor 2-1 lett a Sahtarnak, egy kicsit kinyíltunk, nagyon meg akartuk nyerni a mérkőzést, de hátul nem voltunk elég stabilak” – foglalta össze a végül 4-1-es donyecki sikerrel zárult találkozón történteket a magyar kapus.

Gulácsi úgy véli, „hajlamosak vagyunk hibázni mostanában és ezekért a hibákért meg is büntetnek minket a riválisok”. A magyar válogatott játékosa szerint nagyon rosszul kezdték az idényt, ráadásul most egy „nagy meccs” vár rájuk, szombaton ugyanis a Bundesligában legutóbb ezüstérmes Borussia Dortmunddal csapnak össze.

„Mindent bele kell adnunk, a játékosoknak és az edzőnek közös munkával kell jobbra fordítani a dolgainkat. Az edzőnk nem tehet arról, hogy mi hibákat követünk el a pályán, hiszen mindannyian felnőtt emberek vagyunk” – jelentette ki Gulácsi, de a lipcsei klubvezetők másként gondolták, ugyanis szerdán menesztették Domenico Tedesco vezetőedzőt.

Az RB Leipzig öt forduló után csak a 11. helyen áll a Bundesligában, a BL-ben pedig jövő szerdán a címvédő Real Madrid vendége lesz.

Borítókép: EPA/Filip Singer

További tartalmak