Musorujsag
Élő Eredmények
 

Xavi szerint jobbak voltak, Nagelsmann csapata helyzetkihasználását méltatta a Barca–Bayern után

Xavi szerint jobbak voltak, Nagelsmann csapata helyzetkihasználását méltatta a Barca–Bayern után

MTI
A Bayern Münchent edző Julian Nagelsmann csapata helyzetkihasználását méltatta azután, hogy a bajorok kedden 2–0-ra legyőzték a vendég FC Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének a rangadóján.

 

Összefoglaló

„Az első félidőben a Barcelonának jobb lehetőségei voltak, minket Manuel Neuer tartott meccsben. A szünet után agresszívabbak voltunk, és gyorsan szereztünk két gólt. Elsősorban a jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően nyertünk” – összegezte a müncheni kilencven percet Nagelsmann.

A német szakember hozzátette, örül, hogy a nyáron a riválishoz szerződött lengyel Robert Lewandowski nem volt eredményes. A katalánokat edző Xavi Hernandez dühösen értékelt a lefújás után.

„Mérges vagyok, egyáltalán nem tetszik az, ahogy kikaptunk. Nem érdemeltünk vereséget, mert több tiszta gólhelyzetet is kidolgoztunk, jobban játszottunk, mint a Bayern, de ezen a szinten minden az apróságokról szól. Megfizettünk a hibáinkért” – fogalmazott a spanyol tréner.

Kiemelte, egy évvel ezelőtt azért volt csalódott, mert csapata még nem volt azon a szinten, ahol Bayern, és bár ezt már elérte, mégsem lehetnek elégedettek a németországi találkozón történtekkel.

„Uraltuk a mérkőzést, jobbak voltunk, de kemény leckét kaptunk. Hibáztunk a szögletnél, illetve a támadásból védekezésbe való átmenetben többször is. Nem voltunk kellően hatékonyak, így hiába járunk jó úton, nem tudtunk jó eredményt elérni” – nyilatkozta Xavi, akinek a tanítványai 3 ponttal állnak a C csoport második helyén.

Az A csoportban az első körben Nápolyban alulmaradt, kedden pedig az Ajaxot egy 89. percben esett góllal 2-1-re legyőző Liverpool német trénere, Jürgen Klopp a lefújás után arról beszélt, csapatában benne van, hogy sokszor meg kell küzdenie a jó eredményért.

„Megszereztük a vezetést, egészen jó meccset játszottunk, de hiába vezettünk, az ellenfél az első lehetőségéből egyenlített. Ennek ellenére dicséret illeti csapatomat, mert nem adta fel” – tett hozzá Klopp.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
C csoport
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 2-0 (0-0)
gól: L. Hernández (50.), Sané (54.)
Viktoria Plzen (cseh)-Internazionale (olasz) 0-2 (0-1)
gól: Dzeko (20.), Dumfries (71.)
piros lap: Bucha (61., Plzen)

Az állás: 1. Bayern München 6 pont, 2. Barcelona 3 (5-3), 3. Internazionale 3 (2-2), 4. Plzen 0

 

Borítókép: EPA/CONSTANTIN ZINN

További tartalmak

Kapcsolódó hírek