Musorujsag
Élő Eredmények
 

Conte: A VAR nagyon sok kárt okoz a labdarúgásnak

Conte: A VAR nagyon sok kárt okoz a labdarúgásnak

m4sport.hu
Az olasz szakember szerint azér tő kapott piros lapot, mert ő volt a legnépszerűbb ember a pályán.

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Tottenham-Sporting összecsapás utolsó pillanatai igen komoly indulatokat kavartak. A portugál együttes az első félidőben előnybe került, amit a hazaiak a hajrában kiegyenlítettek, majd úgy tűnt a londoniak a 96. percben a győztes gólt is megszerzik. Végül azonban hosszas videózást követően nem adták meg Harry Kane utolsó pillanatokban esett gólját.

A 2-1-es győzelem a Spurs továbbjutását jelentette volna. A videobírós elemzés percekig tartott, majd a holland játékvezető, Danny Makkelie les miatt érvénytelenítette a találatot, a tiltakozó Contét pedig piros lappal büntette. A Tottenham Hotspur vezetőedzője a meccset követő sajtótájékoztatón kijelentette: a VAR nagyon sok kárt okoz a labdarúgásnak, majd hosszas monológja után felállt és kiment a teremből. .

A VAR nagyon sok kárt okoz. Szeretném látni, hogy egy nagy csapat stadionjában is elvesznek-e egy ilyen gólt. Szeretném tudni. Sok az igazságtalanság. Nem szeretem az ilyen helyzeteket. Úgy gondolom, hogy a labda Kane előtt volt, és ami gól, az gól” – tette hozzá az olasz tréner. Kiemelte, a Premier League-ben és a BL-ben is eddig nem volt szerencséjük a VAR-ral.

Szeretném látni, hogy egy topcsapatnál meg lehet-e hozni egy ilyen döntést egy fontos meccsen, igen, szeretném látni, hogy a VAR olyan bátor-e, hogy meghozza ezt a döntést. Az első félidőt alacsony intenzitással játszottuk, és a Sporting megérdemelten vezetett, de a második félidő és a meccs végén úgy gondolom, megérdemeltük volna a három pontot, ami a továbbjutást jelentette volna. Most erre a döntésre várnunk kell az utolsó Marseille elleni meccsig. Megismétlem, ezt a döntés, igen, nagy károkat okoz„.

A piros lappal kapcsolatban elmondta, Mindenki bement a pályára a gól visszavonása után. „Valószínűleg azért én kaptam a lapot, mert én voltam a legnépszerűbb ember a pályán” – mondta Conte. A Tottenhamből az idei szezonban eddig csak őt állították ki.

A gól előtti jelenetről készült fotók szerint – amelyeken látszanak a VAR által berajzolt vonalak is – Kane a térdével milliméterekkel lesen lehetett Emerson fejesének pillanatában, bár a labda végül ellenféltől került hozzá, mert megpattant egy Sporting-védőn, ráadásul a csatár a labda mögött állt, amikor a fejelés történt.

Borítókép: epa10267984 Referee Danny Makkelie (C) shows a red card to Tottenham's manager Antonio Conte (2-R) during the UEFA Champions League group D soccer match between Tottenham Hotspur and Sporting CP in London, Britain, 26 October 2022. EPA/DANIEL HAMBURY

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Bayern a Camp Nouban ütötte ki a már kiesett Barcelonát, továbbjutott a Liverpool és a Porto a BL-ben
A már továbbjutott Bayern München három góllal nyert a már a kora esti Inter–Plzen meccs után kiesett Barcelona otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos a csoportkörben és megnyerte kvartettjét. A szerdai játéknapon az Inter után bebiztosította nyolcaddöntős részvételét a Liverpool és a Porto is, ezzel az is eldőlt, hogy az Ajax és az Atlético Madrid nem jutott tovább.
Bajnokok Ligája