Musorujsag
Élő Eredmények
 

Egy korai gól elég volt a Milannak a Tottenham legyőzéséhez a BL-nyolcaddöntő első meccsén

Egy korai gól elég volt a Milannak a Tottenham legyőzéséhez a BL-nyolcaddöntő első meccsén

m4sport.hu
Hiába támadott többet a második félidőben az angol együttes, nem tudott a kapuba találni.

Az AC Milan 1-0-re nyert a Tottenham ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első összecsapásán. Stefano Pioli és Antonio Conte először találkozott azóta, hogy a 2020/21-es idényben Conte bajnok lett az Internazionaléval, a Milan pedig Pioli vezetésével a második lett. Abban a szezonban mindkét fél nyert egy bajnokit, de az Olasz Kupa negyedöntőjében az Inter diadalmaskodott.

A hazai együttes kezdte aktívabban a meccset és már a 7. percben előnybe került. Theo Hernandez lövését védte a kapus, majd a kipattanót kapura bombázó Brahim Díaz kísérletét is, de a felpörgött labdát a fekvő kapust és egy védőt átugorva a spanyol játékos a hálóba fejelte.

Díaz találata hét perc után a Milan leggyorsabb Bajnokok Ligája-gólja a San Siróban, azóta, hogy 2010-ben Ronaldinho három perc után betalált a Manchester Unitednek.

A folytatásban próbálkozott a Tottenham, de igazán komoly helyzetig nem jutott. A második félidőben aztán egyre nagyobb lett az angol csapat fölénye, a hazaiak kontrákkal kísérletetekm de a kapuba már egyik félnek sem sikerült betalálnia.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések
AC Milan (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 1-0 (1-0)
gól: Diaz (7.)

Paris Saint-Germain (francia) – Bayern München (német) 0-1 (0-0)
gól: Coman (53.)
kiállítva: Pavard (92., Bayern München)

A visszavágókat március 8-án rendezik.

Borítókép: Brahim Diaz, az AC Milan játékosa csapattársával, Theo Hernándezzel, miután megszerezte a Milan első gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, AC Milan-Tottenham Hotspur mérkőzésén a milánói San Siro Stadionban 2023. február 14-én. MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

További tartalmak