Musorujsag
Élő Eredmények
 

Nagelsmann a minőséget emelte ki, Galtier a hiányos keret miatt sajnálkozott

Nagelsmann a minőséget emelte ki, Galtier a hiányos keret miatt sajnálkozott

MTI
Julian Nagelsmann, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője alakulata „minőségét” emelte ki, Christophe Galtier, a Paris Saint-Germain trénere pedig amiatt kesergett a két együttes Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős összecsapása után, hogy nem a legjobb összeállításában küzdhettek.

„Rendelkezünk egy olyan minőséggel, hogy ha saját játékunkat tudjuk játszani, akkor nehéz legyőzni bennünket” – mondta a német szakember a 2–0-s hazai győzelemmel zárult szerdai, müncheni mérkőzés után.

Nagelsmann kiemelte, hogy három belső védővel játszottak, mert a PSG Messi pozícionálásával el akarta érni, hogy Matthijs de Light kilépegessen és így Dayot Upamecano nagy területen egy az egyben maradjon Kylian Mbappével. Ezért került még oda Josip Stanisic is, aki a tréner vélekedése szerint komoly munkát végzett.

Galtier úgy látta, hogy a második félidőre visszaesett csapata játékának ritmusa, ráadásul míg ők nem használták ki nagy lehetőségeiket, a bajorok hatékonynak bizonyultak.

„Az volt a terv, hogy vezetést szerzünk és ezzel talán elbizonytalanítjuk ellenfelünket. Kylian azonban olyan védőkkel találta szembe magát, akiknek van tapasztalatuk nagy meccsekről” – mondta Galtier, hozzátéve: érdekes lett volna látni, mi történik, ha teljes a keret. „Ritka eset, hogy három középső védőt elveszít egy csapat három egymást követő mérkőzésen” – tette hozzá.

A PSG-ből hiányzott Neymar is, a francia csapat pedig 3–0-s összesítéssel maradt alul. „Azt nagyon sajnálom, hogy nem a legerősebb összeállításunkban küzdhettünk ebben a dupla összecsapásban” – fogalmazott Galtier, aki a búcsú után célként a francia bajnokság megnyerését tűzte ki.

.

Borítókép: Julian Nagelsmann (Fotó: EPA/Ronald Wittek)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mbappé: A Bayern megnyerheti a Bajnokok Ligáját, nekünk ez a maximum
A német bajnok Bayern München nagyon magabiztosan, kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel <a href="https://m4sport.hu/bajnokokligaja/cikk/2023/03/08/ket-meccs-sem-volt-eleg-a-psg-nek-a-golszerzeshez-a-bayern-kettos-gyozelemmel-utotte-ki-messieket-a-bajnokok-ligajabol" rel="noopener" target="_blank">búcsúztatta a Paris Saint-Germaint </a>és jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A francia csapat világbajnok támadója, Kylian Mbappé a mérkőzés után csalódottan nyilatkozott, lenyelve a keserű valóságot.
Bajnokok Ligája
Nem a döntés volt rossz Havertz újrarúgatott tizenegyesénél, hanem a szabály
<a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2023/03/07/masodjara-mar-nem-hibazott-a-chelsea-forditott-a-dortmund-elleni-bl-nyolcaddonton" target="_blank" rel="noopener">A Chelsea kedd este 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmund együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján és így 2-1-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.</a> A meccs komoly vitákat váltott ki futballberkekben, ugyanis a második londoni gól furcsa körülmények között született, Kai Havertz előbb a kapufára rúgta a büntetőt, majd a játékvezető újrarúgatta azt, mondván, több játékos bemozdult a tizenhatoson belülre. A német a második tizenegyest már értékesítette. Megvizsgáltuk, miért döntött így a bíró, és hogy miért kellene újragondolni a szabályt, amely olykor meccseket tud befolyásolni.
Bajnokok Ligája