Musorujsag
Élő Eredmények
 

Ancelotti nem akar úgy járni a Liverpool ellen, mint tavaly a Chelsea-vel

Ancelotti nem akar úgy járni a Liverpool ellen, mint tavaly a Chelsea-vel

m4sport.hu
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Liverpool és a Real Madrid párharcának első mérkőzésén a spanyolok úgy nyertek Angliában 5-2-re, hogy a hazaiak 15 perc elteltével már kettővel mentek. A spanyolok előnye megnyugtató, ennek ellenére edzőjük, Carlo Ancelotti nehéz visszavágóra számít, amelyen nem az eredményt szeretné tartani, hanem további gólokat szerezni. Erről beszélt a szerdai meccset felvezető sajtótájékoztatón az olasz szakember.

 

Nem kell túl sokat visszamenni az időben, hogy intő példát találjanak a királyiak angol csapattal szemben.

Az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Chelsea volt a Real Madrid ellenfele – Ancelotti már akkor is a Real kispadján ült, így jól emlékszik a történtekre. Londonban a Real Madrid váratlanul könnyed, 3-1-es győzelmet aratott, így magabiztosan várhatta a visszavágót. Ehhez képest alaposan meg kellett izzadniuk Benzemáéknak, mert a „kékek” Mason Mount, a most már a Realt erősítő Antonio Rüdiger, majd Timo Werner góljával a 75. percben 3-0-ra vezettek és továbbjutásra álltak.

A madridiak akkor is képesek voltak visszajönni a meccsbe: Rodrygo góljával sikerült hosszabbításra menteniük a párharcot, amelyben már a spanyol csapat volt „az úr” a francia Karim Benzema vezérletével, aki a négy közé lőtte a „királyi gárdát”.

Az emlék még élénken és az olasz edzőben, ezért is véli úgy, nem kényelmesedhet el a Real az Anfielden szerzett háromgólos előny tudatában sem.

„Van egy létező emlékünk a tavalyi évről, ami a segítségünkre lesz. Ezúttal máshogy igyekszünk alakítani a mérkőzést” – emlékeztetett Ancelotti a Chelsea elleni párharcra.

„Mentálisan bonyolultabb lesz számunkra a holnapi (szerda) találkozó, mint a Liverpool számára. Az angoloknak teljesen oda kell tenniük magukat, az elsőtől az utolsó percig a legjobb arcukat kell mutatniuk, történjék bármi. Az első meccs eredménye ilyen értelemben bizonytalanságot szülhet bennünk. A helyzet roppant egyszerű: nincs helye a számolgatásnak, a létező legjobban kell játszanunk. Nem is azt tervezzük, hogy kalkulálgatunk, hanem egy olyan nyílt meccset szeretnénk játszani, amit az elsőn is előadtunk. Biztosan nem úgy fogunk pályára lépni, hogy a fejekben az motoszkáljon, összesítésben előnyben vagyunk. A legjobb támadófutballunkat szeretnénk bemutatni. A Liverpool nyilván azzal a céllal jön ide, hogy megpróbálja megfordítani az állást, mi viszont nem csupán a védekezéssel fogunk foglalkozni. Nem! Inkább a támadások leszünk előtérben” – beszélt elképzeléseiről a Real Madrid olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti.

A Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágót az M4 Sport/m4sport.hu élőben közvetíti szerda 20:15-től, felvezető műsorral.

 

Borítókép: Carlo Ancelotti (EPA/J.J.GUILLEN)

További tartalmak