A mérkőzés összefoglalója
Haaland mesterötöse
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
Manchester City (angol)-RB Leipzig (német) 7-0 (3-0)
gól: Haaland (22., 24., 45+2., 54., 57., az első 11-esből), Gündogan (49.), De Bruyne (92.)
Továbbjutott: a Manchester City, 8-1-es összesítéssel.
A három héttel ezelőtt játszott odavágón a lipcseiek jó második félidei játékkal 1-1-es döntetlent értek el és bizakodva várták az angliai visszavágót, melyen azonban gyorsan elszálltak a reményeik. Josep Guardiola együttese az első perctől komoly fölényben futballozott, a németek pedig húsz percig hősiesen védekeztek. Aztán a játékrész közepén előbb egy erősen vitatható büntetőt kapott a házigazda hosszas videózás után és Haaland nem hibázott, majd alig egy perccel később Kevin de Bruyne kiváló lövése után a keresztlécről visszapattanó labdát fejelte kapuba a norvég sztárcsatár.
Haalandnak ez volt a 30. BL-gólja, amivel történelmet írt, mivel a legfiatalabb játékos lett, aki elérte a 30 gólt a sorozatban, egyúttal a leggyorsabban is, mindössze 25 találkozó alatt.
A kiváló támadó ugyanakkor a folytatásban sem lassított és az első félidő hosszabbításában újra, majd a második elején még kétszer csapott le a kipattanókra és szerzett gólt, mielőtt alig 60 perc játék után Guardiola lecserélte volna őt. Haalandot megelőzően csupán két játékos, Lionel Messi (2012-ben a Leverkusen ellen) és Adriano (2014-ben a BATE ellen) szerzett egy BL-meccsen öt gólt.
A Manchester egy óra játék és 6-0 után visszavett a tempóból, de a ráadásban még De Bruyne is lőtt egy gyönyörű gólt – ezzel beállította a 7–0-s végeredményt és a Manchester City történetének legnagyobb különbségű BL-győzelmét.
A másik mérkőzésen
FC Porto (portugál)-Internazionale (olasz) 0-0
kiállítva: Pepé (97., Porto)
Tj.: az Internazionale, 1-0-s összesítéssel.