„Ahogy azt három héttel ezelőtt mondtam, miután vége lett a Madrid elleni első meccsnek, vár még ránk egy újabb. Ha csupán egy százalék esélyünk is van, azt megpróbáljuk megragadni. Egy nagyon erős ellenféllel játszunk, de megpróbálunk nyerni. Ez lehetséges, ezért vagyunk itt. Aztán meglátjuk, végül mi lesz. Ha képesek vagyunk arra, hogy negatív előjellel meglepjük magunkat, akkor képesnek kell lennünk arra is, hogy pozitív meglepetéssel is szolgáljunk.”
„A létező legjobbunkat kell nyújtanunk, magához a győzelemhez is, a továbbjutásról ne is beszéljünk, de azért megpróbáljuk” – kezdte Jürgen Klopp a kedd este tartott sajtótájékoztatón.

A Liverpool számára kínos véget érő első összecsapásból merítve tervezte a szerdai taktikát:
„A második félidőben a kontrák jelentették az legnagyobb problémát. Képtelenség állandó jelleggel megállítani Viníciust és Benzemát, de sokáig képesek voltunk rá. Taktikai szempontból most szuper aktívnak kell lennünk, labdával és anélkül. A középpályás letámadásunknak kimagaslónak kell lenni. Kockázatot kell vállalnunk ahhoz, hogy elkerüljük a veszélyes kontrákat. Azt akarjuk csinálni, amit az első félidőben tettünk, csak lehetőleg kapott gólok nélkül. Valószínű, hogy is sem lépünk tovább, az ember száz százaléka úgyis azt gondolja, hogy semmi esélyünk sincs. Ha én vagyok az egyetlen, aki azt gondolja, hogy azért egy picike sanszunk csak van, azt sem bánom. A futball már csak ilyen. Nincs veszteni valónk. Jobb ez így, mintha mindent elveszíthetnénk. Elveszíthetünk egy meccset, volt már rá példa, de persze ezt nem szeretjük. Most is szívesebben lennék Carlo (Ancelotti) helyében, hogy védjem a háromgólos előnyömet” – mondta megszokott humorával Klopp.
A BL-specialista Real Madridról pedig őszinte csodálattal beszélt.
„Egyszerűen nem veszítik el a meggyőződésüket és önbizalmukat. Ez egy egészen elképesztő adottság. Semmi sem képes őket negatív irányban befolyásolni. Ez teljes mértékben csodálatra méltó.”
„Van egy játékstílusuk, ami különbözik a miénktől, de minden tiszteletem az övék, hiszen egy fantasztikus csapatot alkotnak. És csak mennek, mennek előre töretlenül. Legyen az Luka Modriccsal, Karim Benzemával, Toni Kroosszal, vagy olyan fiatal játékosokkal, mint mondjuk Tchouameni. Micsoda csapat. Nagy döntőket veszítettünk el ellenük, de mindig jó meccseket játszottunk. Most azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, ami itt elég nehéz dolog, hisz mégis a világ egyik legjobb csapatánál vagyunk. De tisztességgel fogunk próbálkozni” – dicsérte ellenfelét a Vörösök német mestere.