Musorujsag
Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények
 

Guardiola visszavágott Tuchelnek a 2021-es BL-döntőért, a City a végére csúnyán lefocizta a Bayern Münchent

Guardiola visszavágott Tuchelnek a 2021-es BL-döntőért, a City a végére csúnyán lefocizta a Bayern Münchent

M4 Sport/MTI
Az előzetes várakozásoknak megfelelően igazi taktikai csatát hozott a Manchester City és a Bayern München összecsapása a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A heves esőzésben kezdődő mérkőzésen az első félidőben még nem, de a második játékrészben már záporoztak a helyzetek, azonban a befejezésekben Pep Guardiola csapata volt a jobb, ugyanis az angol bajnok 3-0-ra győzött az odavágón Rodri bombagóljával, Bernardo Silva fejesével és Haaland találatával. A norvég támadó ráadásul olyat tett, amire egyetlen futballista sem volt még képes az angol Premier League-ből.

A mérkőzés összefoglalója:

Pep Guardiola menedzseri pályafutásának egyik legfájdalmasabb pillanata a 2021-ben elveszített BL-döntő, ugyanis az akkor Thomas Tuchel irányította Chelsea jóval kevesebb helyzettel 1-0-ra legyőzte a Manchester Cityt a fináléban. A katalán trénerre pedig az elmúlt években rendre jellemző volt, hogy a kulcsmérkőzéseken túlgondolta magát, ám ezúttal a Bayern München ellen a biztosra ment és a jól bevált taktikája mellett döntött, némi változtatást eszközölve azzal, hogy a középpályát alaposan felerősítette a 3-2-4-1-es felállással. Ezzel a hadrenddel és a magas presszinggel nem igazán tudott mit kezdeni a bajor együttes, már a 14. percben is csak a centiken múlott, hogy Sommer ne el, hanem Haaland lábára rúgjon egy labdát, de akkor még megúszta a hátrányba kerülést a Bayern. A 27. percben viszont már nem, az első BL-gólját jegyző Rodri tökéletes tekerésére már a bajorok kapusa sem tudott odaérni, így az első félórában megszerezte a vezetést a Manchester City.

Rodrigo, a Manchester City játékosa, miután berúgta csapata elsõ gólját a Bayern München ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén a manchesteri Etihad Stadionban 2023. április 11-én. (Fotó: MTI/EPA/Peter Powell)

A 34. percben könnyűszerrel lehetett volna 2-0 a szünetben, Sommer rossz kijövetelét majdnem megbosszulta Guardiola csapata, de a svájci hálóőr nagy bravúrral, lábbal hárítani tudott. A második játékrészt remekül kezdte a bajor gárda, sorra jöttek a Sané-helyzetek, de Ederson állta a sarat. A túloldalon pedig voltak hibák, amikből jöttek a City-lehetőségek, az 50. percben például hajmeresztő dolgot művelt hátul a Bayern-védelem, de a 70. percben esett második City-gól is egy védelmi megingásból jött. Upamecano veszített labdát, Erling Haaland pedig nagyon önzetlenül tette át a túloldalon érkező Bernardo Silvának, aki védhetetlenül bólintott a kapuba.

Hat perccel később pedig a norvég csatár is betalált, így megszerezve 45. gólját a szezon során, amivel egy idényen belül a valaha volt legeredményesebb Premier League-játékos lett és még bőven van hátra a szezonból. Haaland 26 BL-meccsén 34 gólt szerzett már karrierje során.

A hajrában is inkább Guardiola csapata veszélyeztetett, javarészt csak Sommeren múlott, hogy nem lett nagyobb a különbség. Végül a Manchester City 3-0-ra nyert a Bayernnel szemben és igen kecsegtető előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.

A másik keddi találkozón az Internazionale is megnyugtató győzelmet aratott, s bár előnye kisebb, de azt idegenben szerezte Nicolo Barella góljával és Romelu Lukaku büntetőjével.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Manchester City (angol)-Bayern München (német) 3-0 (1-0)
Gól: Rodri (27.), Silva (70.), Haaland (77.)

Benfica (portugál)-Internazionale (olasz) 0-2 (0-0)
Gól: Barella (51.), Lukaku (82., 11-esből)

Szerdán játsszák:
AC Milan (olasz)-SSC Napoli (olasz) 21.00
Real Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 21.00 – élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n

Borítókép: MTI/EPA/PETER POWELL

További tartalmak