A játéknap összefoglalója
A szerdai siker után az 57 esztendős szakember nem kertelt, amikor a találkozóról kérdezték: Stefani Pioli kiemelte, a Milannak szerencséje is volt az odavágón.
„Mindenekelőtt nagyon örülök, hogy ilyen estéket tölthetünk a szurkolókkal – célzott a tréner arra, hogy a milánóiak hosszú évek után vannak ismét ott a Bajnokok Ligájában. – A klub történelme rengeteg BL-győzelemről beszél, az elmúlt években azonban csak álmodoztunk arról, hogy eljussunk idáig, ezért most szerettük volna kiélvezni a pillanatot.”
Pioli a Sky Sports Italiának értékelte a látottakat.
„Eleinte nem építkeztünk jól hátulról, ez lehetőséget is adott a Napolinak, hogy gondokat okozzon nekünk, három év után azonban megvan az első győzelmünk ellenük hazai pályán. Ám ez még csak az első fele volt a párharcnak, a továbbjutásért még meg kell küzdenünk. Megvannak a különböző rendszereink, de ezek az aktuális ellenfelünktől függően változnak, illetve attól is, a játék épp hogyan alakul. A Napoli most például sokkal agresszívabb volt labda nélkül is, ez pedig fontos volt, így az, hogy valaki előnybe kerül, rengeteg mindent megváltoztathat. Tisztában voltunk azzal, ellenfelünk bármelyik pillanatban betalálhat.”
Az edző kiemelte, semmi sem dőlt el, a párharc teljesen nyílt.
„A meccs előtt azt mondtam, ötven-ötven százalékot adok a két együttesnek a továbbjutásra, úgy gondolom, ez az arány most is változatlan. Most némileg talán szerencsénk volt, de egy percre sem veszítettük el a tartásunkat, végig koncentráltak maradtunk, sokat dolgoztunk a labda nélkül is. Sajnálatos, hogy nem tudtuunk még egy gólt szerezni, a párharc azonban továbbra is nyílt, és nekünk ez is volt a célunk.”
A nápolyiakat edző Luciano Spalletti arról beszélt, dühös magára, mert a végül kiállított Andre Zambo Anguissát le akarta cserélni, de nem volt elég gyors, túl sokáig gondolkozott, kit állítson be a kameruni középpályás helyére.
„Minden hiányzó érzékeny veszteség a szezonnak ebben a szakaszában, de ezzel már nem tudunk mit kezdeni” – jelentette ki a vezetőedző, aki Kovács István játékvezetői teljesítményét újságírói kérdésre sem akarta kommentálni. A romániai bíró összesen tíz sárga lapot mutatott fel a találkozón.
Spalletti azt is megerősítette, hogy a Serie A góllövőlistáját vezető, ezúttal kisebb sérülése miatt pihenő nigériai Victor Osimhen a visszavágón bevethető állapotban lesz.
A párharc második mérkőzését jövő kedden rendezik.
Eredmény, BL-negyeddöntő, 1. mérkőzés:
AC Milan-Napoli 0-1 (0-1)