Musorujsag
Élő Eredmények
 

Egy-egy bombagól és 1-1-es döntetlen a Real-City párharc első felvonásán

Egy-egy bombagól és 1-1-es döntetlen a Real-City párharc első felvonásán

MTI / m4sport.hu | Szerző: K.M.
A Real Madrid és a Manchester City 1-1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A spanyolok részéről Vinícius Junior, az angoloktól Kevin de Bruyne volt eredményes, mindkét gól igen szépre sikeredett. A Királyi Gárda a meccs vége felé közelebb járt a győzelem megszerzéséhez, de végül maradt az 1-1. A visszavágót egy hét múlva szerdán, május 17-én rendezik Manchesterben.

A meccs összefoglalója:

Ahogyan tavaly, úgy idén is összecsapott egymással a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madrid és a Manchester City. Akkor a Királyi Gárda egy igen emlékezetes, gyakorlatilag heroikus fordítás után jutott be a döntőbe, melyet végül meg is nyert. Így bőven volt oka miért törlesztenie Pep Guardiola csapatának, amely roppant kezdeményezően kezdte a találkozót, már a nyolcadik percben jött az első kapura tartó lövés, Kevin de Bruyne tesztelte honfitársát, de Courtois leért a sarokba. Később Rodri is célba vette a spanyol együttes kapuját, a Real Madrid pedig türelmesen várt a kínálkozó lehetőségre, amely a 36. percben el is érkezett. Modric és Camavinga pazar összejátéka után Vinícius kapott labdát, aki a tizenhatoson kívülről, elemi erővel rá is lőtte azt, Ederson pedig nem tudott hárítani, így Carlo Ancelotti csapata az első kaput eltaláló próbálkozásából megszerezte a vezetést.

Vinícius Junior találata:

A második félidő elejét igyekezett megnyomni a Manchester City, de Guardiola csapata egyre idegesebben kezdett játszani és a címvédőnek is akadtak így lehetőségei, bár igazán veszélyes nem. Az áttörés aztán a 67. percben jött, az angol gárda is egy távoli kísérletből tudott eredményes lenni, Kevin de Bruyne talált be. A belga középpályás így a Guardiola-éra legeredményesebb City-játékos lett a BL-ben, ez volt a kilencedik gólja az égszínkéknél a sorozatban.

Kevin de Bruyne gólja:

A Real Madridnak a 78. percig egyetlen kaput eltaláló lövése volt, de ekkor egy szabadrúgást követően Benzema remek fejesét szépen védte Ederson. A 90. percben Tchouaméni lehetett volna a hős, a francia középpályás hatalmas löketet eresztett el, de a brazil kapus itt is résen volt, így maradt az 1-1-es döntetlen. Carlo Ancelottinak, a Real Madrid vezetőedzőjének ez volt karrierje 190. mérkőzése a sorozatban, amivel beérte a BL-örökranglista élén Sir Alex Fergusont, a Manchester United legendás trénerét. A visszavágót egy hét múlva szerdán, május 17-én rendezik Manchesterben.

Jól játszottunk, egy olyan eredményt értünk el, ami után továbra is nyitott. Jó meccset játszottunk, tudtuk hogyan fognak játszani, sokat birtokolják a labdát, nem dőlt el semmi” – mondta a találkozó után Luka Modric, a Real Madrid középpályása.

Tudtuk, hogy nehéz lenne nyomást gyakorolni rájuk, kivártuk a lehetőségeinket a helyzeteinket. Náluk volt a labda, de nem tudtak vele mit kezdeni. Szenvedtünk, de kivártuk. A szünetben egy-két dolgot korrigáltunk, úgy mentünk ki, legyen nálunk többet a labda. Többet érdemeltünk volna, de ugyanazzal a hittel megyünk idegenbe hogy nyerjünk. Tudtuk, nem dől el ma a párharc” – mondta a világbajnoki ezüst-, és bronzérmes játékos.

Élveztem a találkozót, érezhető volt a feszültség, jó meccset játszottunk. A vezetés után le akartuk zárni a meccset de egy jól eltalált lövéssel egyenlíteni tudtak. Sok minden balszerencsésen alakult, egy szabálytalanságot nem fújt le a bíró, utána szögletet kellett volna ítélni, ami megváltoztatta volna a játék menetét. De nem adjuk fel” – mondta Thibaut Courtois, a madridiak kapusa.

A Real ellen játszottunk a Bernabeuban egy nagyon jó meccset. Kaptunk egy gólt, amit nehéz volt megemészteni, amikor meg ők voltak a jobbak, sikerült egyenlítenünk. Kiegyenlített mérkőzés volt és továbbra is nyílt a továbbjutás, aReal otthonában jó eredmény a döntetlen. Nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, meglátjuk, hogy min tudunk javítani és mindent megteszünk, hogy nyerni tudjunk” – mondta Pep Guardiola, a City mestere.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) 1-1 (1-0)
Madrid, 63 485 néző, v.: Artur Dias (portugál)
Gólszerzők: Vinícius Júnior (36.), illetve De Bruyne (67.)
Sárga lap: Kroos (45+3.), Camavinga (79.), illetve Gündogan (71.), Bernardo Silva (86.)

Szerdán játsszák:
AC Milan (olasz)-Internazionale (olasz) 21.00

Borítókép: Real Madrid's striker Vinicius Jr celebrates after scoring the 1-0 goal with teammates during the UEFA Champions League semifinal first leg soccer match between Real Madrid and Manchester City at Santiago Bernabeu Stadium, in Madrid, Spain, 09 May 2023. EPA/Rodrigo Jimenez

További tartalmak