Musorujsag
Élő Eredmények
 

Eddig minden olasz párharc ugyanúgy végződött: 20 év után újra milánói derbi a BL-elődöntőben

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
Szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén az AC Milan az Intert fogadja. Ez lesz a Bajnokok Ligája történetének ötödik színolasz kieséses párharca, az eddigieket kivétel nélkül az AC Milan nyerte.

Ebben benne van két Inter elleni diadal is: a 2002/2003-as elődöntőben és a 2004/05-ös negyeddöntőben is a Milan jutott tovább. Utóbbi párharc a labdarúgás történetének egyik ikonikus fotóját hagyta ránk.

A két csapat közelmúltjáról sokat elárul, hogy amikor legutóbb BL-elődöntőben jártak, meg is nyerték a sorozatot: a Milan 2007-ben, az Inter 2010-ben. Azóta olasz csapatként csak a Juventus léphetett pályára BL-fináléban, de az Inter 13 évvel ezelőtti triplája óta nem volt olasz győztese a Bajnokok Ligájának. Döntőse most biztosan lesz.

Bár a mostani lesz a két csapat 236. derbije (a Milan 79-et, az Inter 87-et nyert meg), ilyen dózisban először kapnak a szurkolók Derby della Madonninát: ez az első szezon, amelyben ötször is találkoznak.

Az őszi bajnokit 3–2-re a Milan nyerte, a januári Szuperkupa-döntőt és a tavaszi meccsüket viszont már az Inter, mindkettőt kapott gól nélkül (3–0. 1–0).

Miközben az európai színtéren a legrangosabb trófeáért vannak versenyben, a Serie A-ban a BL-indulásért loholnak: a Milan 61 ponttal ötödik, az Inter 63 ponttal negyedik az olasz bajnokságban.

Mint már említettük, a klubok régen jártak ilyen magasságban, a két vezetőedző viszont még soha, Stefano Pioli (Milan) és Simone Inzaghi (Inter) is első BL-elődöntőjére készülhet. (A másik ágon Ancelotti és Guardiola összesen 19-szer jutott BL-elődöntőbe.)

A Milan a 16 között a Tottenhamet, a negyeddöntőben pedig – némi meglepetésre – a Napolit búcsúztatta. A védelem igencsak rendben van a piros-feketéknél: legutóbbi nyolc BL-meccsükön egy gólt kaptak, azt a Napoli elleni visszavágó 93. percében.

A kieséses szakaszban két portugál csapatot, a Portót és Benficát búcsúztató Inter legutóbbi öt meccsét megnyerte, ebben a sorozatban a Juventus, a Lazio és a Roma elleni győzelem is benne van. A szezonban játszott 10 BL-meccsükből 6 alkalommal nem kaptak gólt.

Nem lenne meglepő, ha egymás elleni meccsükön is inkább a védelmek dominálnának.

Kapcsolódó tartalom

A nagy kérdés: Rafael Leao

Hazai oldalon az igazán fogós kérdés a portugál válogatott támadó, Rafael Leao állapota. Minden bizonnyal csak közvetlenül a meccs előtt derül majd ki, pályára léphet-e az első szerda este.

(fotó: EPA/RICCARDO ANTIMIANI)

A 23 éves csatár a piros-feketék egyik legfontosabb játékosa a szezonban, 13 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, a Napoli elleni negyeddöntős továbbjutásban is kulcsszerepet vállalt. Szombaton azonban a Lazio ellen 2-0-ra megnyert bajnoki rangadó 12. percében azonban le kellett cserélni.

„Nyugodtan fogok aludni, hiszen úgyis megmondja reggel, milyen állapotban van. Amennyiben egészséges, akkor játszani fog, ha nem, akkor nem” – adott némileg kitérő választ az újságírók érdeklődésére Stefano Pioli vezetőedző keddi sajtótájékoztatóján.

Az Intert irányító Simone Inzaghi leszögezte, meccstervüket nem befolyásolja Rafael Leao bevethetősége, és csapata magabiztos az elmúlt évek legfontosabb milánói derbije előtt.

„Ez nem egy derbi lesz, hanem a derbi” – jelentette ki a 47 éves tréner.

(fotó: EPA/ANTONIO PEDRO SANTOS)

„Okosan és szívvel kell játszanunk, utóbbival kapcsolatban nincsenek kétségeim. A játékosoknak mindent ki kell adniuk magukból.”

Inzaghi arról is beszélt, hogy ebben az idényben már nyertek és veszítettek is a városi riválissal szemben, mostanra mindkét fél tudja, hogyan játszik a másik.

A szakember szerint az Inter utóbbi időben mutatott formajavulásának oka, hogy sérülések miatt hónapokon át nem tudta rotálni a rendelkezésre álló labdarúgóit, példaként említette a hosszú időn át sérült Marcelo Brozovicot és Romelu Lukakut.

Belga csatára, Lukaku úgy vélte, hogy az Internazionale rengeteget fejlődött támadásban és védekezésben is, ennek eredménye, hogy az utóbbi időben sok gólt szerez és keveset kap.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
szerda:
AC Milan – Inter Milan (M4 Sport)
kedd:
Real Madrid – Manchester City 1–1 (1–0)

A visszavágókat egy hét múlva, kedden és szerdán rendezik.

További tartalmak