2005 után találkozott egymással ismét a labdarúgó Bajnokok Ligájában a két nagy múltú olasz együttes, az AC Milan és az Internazionale. A két milánói gárda mérkőzésén a Simone Inzaghi irányította fekete-kék mezes csapat 2-0-ra győzött Dzeko és Mhitarján korai góljának köszönhetően.

A meccs összefoglalója:

„Tudjuk, milyenek a derbik, az elmúlt bő másfél évben hetet is játszottunk. Nyerünk vagy veszítünk – taktikai szempontból mindenképp tanulunk – hiszen minden meccs más” – ezt Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője mondta a szerda esti BL-mérkőzés előtt.

Nos az olasz szakember valóban tanult, kollégája, Stefano Pioli viszont nem tudta levonni a megfelelő következtetéseket a februári bajnokin 1-0-ra és a januári szuperkupa-meccsen 3-0-ra elveszített találkozókból. Az AC Milan útja a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé nagyban annak volt köszönhető, hogy mind a Napoli, mind a Tottenham ellen olyan formációt alkalmaztak, amely az ellenfél számára nehézséget jelentett. Előbbi esetében 3-4-2-1-gyel, míg az angolok ellen 4-3-3-as hadrendben küldte pályára fiait a Rossoneri mestere. Az Inter ellen viszont ragaszkodott a már két alkalommal is megbukott 4-2-3-1-es felálláshoz, amely az Inter 3-5-2-es, a szárnyvédőkkel és a két technikás csatárral magasan presszingelő taktikája ellen egyenes út volt a kudarc felé.

Vegyük szépen sorban a meccsek eseményeit.

Az AC Milan az első percekben próbált magas presszinget alkalmazni, a középpályások beléptek a félterületbe, viszont az ő szempontjukból hátul így Edin Dzekot csak Tomori, olykor Calabria tudta őrizni. A bosnyák csatár pedig mindkettőjükkel szemben jól alkalmazta a fizikai fölényét, ha Onana vagy egy védőtárs hosszú labdával kereste őt.

(Edin Dzeko 193 centiméter magas és 80 kilogramm, Fikayo Tomori 185 centiméter és 85 kg, míg Davide Calabria 177 cm-es és 70 kg-os.)

Edin Dzeko biztos célpont volt az ilyen labdáknál. A tipikus esete, ha egy csatár feladata az is, hogy tartsa meg a labdát, ne csak előre játsszon.

Majd a gólt eredményező szöglet előtt is kulcsszerep hárult Dzeko harciasságára, aki Tomorival szemben kiharcolta a faultot. A sarokrúgásnál pedig, ahogyan ilyen helyzeteknél az első félidőben végig, Calabria őrizte az Inter csatárát, és a pár sorral feljebb leírtakból törvényszerű volt a mismatch, vagyis a Milan védőjének szempontjából előnytelen párharc.

Edin Dzeko fizikuma nagyon kellett szerdán az Inter játékának.

Jött is a gól, Dzeko könnyedén verte meg emberét és bebelsőzte a labdát Maginan kapujába.

Simone Inzaghi az utóbbi mérkőzésein nagyszerűen alkalmazta a 3-5-2-es formációt. A szárnyvédőik magasan fellépnek presszingelni, így Dumfries és Dimarco kizárta Calabriát és Hernándezt a játékból a labdakihozataloknál. Az Inter a középpályán emberezést alkalmazott, a három középpálysuk szorosan fogta a Milan játékosokat, Dzeko és Martinez pedig fellépett nyomást gyakorolni a védőkre, akiknek így hátrébb kellett lépniük.

Az Inter igen komoly presszinget alkalmazott a Milan ellen a meccs első félórájában.

A Nerazzurri ugyan ezzel vállalt némi kockázatot, hiszen hátul 4 a 4 ellen voltak és Giroud ellen nem sok fejpárbajt nyertek, de amit kifejezetten jól menedzselt az Inter, az a kontrollálatlan, vagyis második (egyszerűbben fejes utáni) labdák megszerzése. Ehhez pedig csupán azt kellett elérni, hogy Maignan ne tudjon biztonságos passzt adni egy szabadon tartózkodó társnak, hanem vágja ki a labdát.

Mike Maignannak nem volt szabad társa, akihez biztonságosan odapasszolhatta volna a labdát. A tőle indult labdák hosszának aránya 39 méter volt, míg a túloldalon Onana esetében ugyanez a szám csak 19. Ez is mutatja, hogy a Milan kapusának az első félidőben nem volt más opciója, csak előre rúgni a labdát.

Ebből is látszik az iménti állítás. Maignannak 25 passza volt (ezekben nincsenek benne a kirúgások), míg Onanának ugyanebből 36, tehát az Inter sokkal jobban tudott építkezni hátulról, még annak ellenére is, hogy passzpontosságban azért a Milan hálóőre volt a jobb.

Egy ilyen helyzetben pedig Tonalli és Bennacer lépett fel levadászni a Giroud fejéről lepattanó labdát, de ha ez nem sikerült akkor igencsak sebezhetővé vált a Milan hátsó harmada.

Maignan előre lőtt labdája után Giroud tudott fejelni, de az Inter játékosai sokkal jobban figyeltek a lepattanó labdákra.

A labdaszerzésből pedig már lehet is indítani Dimarcot. Tonalli és Bennacer elől maradtak, így biztosítatlan és sebezhető a Milan hátsó harmada.

Barella szöktethette is Dimarcot, aki a sebességét jól kihasználva elfutott a szélen, az Inter pedig kiválóan lehozta ezt a 4 a 4 elleni szituációt, Mhitarján roppant üresen kapott labdát, majd lőtt Maignan kapujába.

Üresen kapta, tiszta lövőhelyzet.

11. perc, 0-2. Stefano Piolinak borult minden taktikai elképzelése, Inzaghi pedig hátradőlhetett és a kockázatvállalási gombot lejjebb tekerve konzervatívabbá tette csapatát.

Az Inter terve a szélsők szoros emberfogása és ezzel együtt a magas nyomásgyakorlás volt, viszont a két korai gól miatt nem kellett ezt sokáig fenntartani. A szárnyvédők az első félóra után visszább zártak, majd védekezés során Dzeko és Martinez sem a bekkek körül ólálkodott, hanem visszaléptek a középpályára, ami ott így egyfajta stabilitást adott Inzaghi csapatának. Leao hiányában pedig ezzel teljesen megfojtva a Milan kreativitását.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

A gondolatsor első felét jól mutatja, hogy a Rossoneri két szélsővédője, Calabria és Theo Hernández, 73, illetve 97 alkalommal ért labdához. A francia játékos oldalán ráadásul 43%-ban zajlott a Milan játéka, de nyugodtan hagyhatták őt „labdázni”, az előrehaladásban igyekezett megnehezíteni a városi rivális dolgát az Inter.

A második félidőre a labdabirtoklásban is kijött ez a különbség, Pioli együttesénél 57%-ban volt a labda, de Inzaghi gárdája a játékszer nélkül is tökéletesen kontrol alatt tartotta a mérkőzést, s ugyan eshetett még volna gól a meccsen itt és ott is, végül maradt a 0-2, amivel az Inter gyakorlatilag már fél lábbal a döntőben érezheti magát. Az Opta valószínűségszámítása alapján már 95%, hogy a Nerazzurri ott lesz majd az isztambuli BL-fináléban, melyben legutóbb 2010-ben szerepelt a csapat, s akkor meg is nyerte azt.

A meddő mezőnyfölény tipikus esete. Hiába volt többet a labda a Milannal és voltak sokkal többet az ellenfél térfelén, a két korai gól eldöntötte a találkozót, mert utána az Inter már csak kényelmesen, őrizve az előnyét várta a meccs végét.

Persze nagy kérdés, a visszavágón már Leaoval a fedélzeten mire megy a Milan, mert rá nagyon nagy szüksége lesz a Rossonerinek. Stefano Pioli a Napoli ellen is húzott már váratlan, de úgy fest, a nemezise jobb tanuló nála és Inzaghi esetében igaz, ismétlés a tudás anyja, ugyanis az Inter már ebben a szezonban már harmadjára győzte le ősi riválisát, amire az 1994/95-ös idény óta nem volt példa.

A Real Madrid-Manchester City párharc taktikai elemzése, valamint a Luka Modric szerepének fontosságáról szóló cikkünk: