Kedden rendezik a két milánói csapat BL-elődöntős párharcának visszavágóját, amelynek az Inter 2–0-s előnnyel vág neki, miután múlt szerdán Edin Dzeko és Henrih Mhitarjan gyors találataival már a 11. percben kialakította az odavágó végereményét. A 21 órakor kezdődő meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.
Kapcsolódó tartalom
Simone Inzaghi Intere a szezon végére nagyszerű formába lendült, legutóbbi hét mérkőzését megnyerte, a Serie A tabelláján a harmadik helyen áll és innen már óriási meglepetés lenne, ha elbukná a BL-indulást, így magabiztosan várhatja a visszavágót, amely a csapat vezetőedzője szerint a klub történetének egyik legfontosabb találkozója lesz.
„Tudjuk, hogy a Milan elleni visszavágó az Inter történetének egyik legfontosabb meccse lesz, és azt is, hogy mit jelent a klub, valamint a szurkolóink számára. Megérdmeelt előnnyel kezdjük a mérkőzést, de a legjobbunkat kell nyújtanunk. A BL-csoportkör augusztusi sorsolása után kicsit csalódottak voltunk, de akkor azt mondtam, hogy a Barcelona és a Bayern München sem lehetett boldog, hogy minket kaptak. Végül mi jutottunk el idáig, most pedig egy újabb fontos lépcsőfok következik” – mondta Inzaghi.
A Milanban szombaton a kiesőjelölt Spezia otthonában is kikapott, így csak az ötödik a Serie A-ban, három fordulóval a vége előtt hátránya négy pont a még BL-indulást jelentő negyedik helyen álló Lazióval szemben. A bajnoki vereséget már a szurkolók sem hagyták szó nélkül, a Spezia stadionjában a lelátón helyet foglaló fanatikusok elbeszélgettek a futballistákkal.
Kapcsolódó tartalom
A párharc első mérkőzésén sérülés miatt nem játszhatott a Milanban Rafael Leao, az ő hiánya pedig az idényben nem jó jel Stefano Pioli csapatában. A 13 gólnál és ugyanennyi gólpassznál járó portugál támadó ugyanis eddig négy tétmérkőzést hagyott ki a szezonban, csapata pedig mind a négyet elvesztette. A Milan vezetőedzője viszont a visszavágó előtti sajtótájékoztatón elárulta, Leao kedden nagy valószínűséggel már pályára léphet.
„Nem könnyű feladat felkészülni a visszavágóra, de egyetlen dologra kell koncentrálnunk, hogy nyerjünk. Természetesen hiszünk abban, hogy továbbjuthatunk és mi lehetünk ott a Bajnokok Ligája döntőjében. A sérültek közül Leao sokkal jobban van, és szerintem ő, Krunic és Messias is pályára léphet az Inter ellen” – fogalmazott Pioli.
Az Inter egy esetleges továbbjutással megtörné a Milan egyeduralmát, utóbbi ugyanis a BL történetének eddigi mind a négy összolasz párharcából győztesen jött ki: 2003-ban elődöntőben, 2005-ben a negyeddöntőben az Intert, 2003-ban a Juventust a fináléban, idén pedig az azóta már olasz bajnok Napolit a nyolc között múlták felül a piros-feketék.
Kapcsolódó tartalom
Az Internazionale 13, a Milan 16 év után juthat be ismét a Bajnokok Ligája döntőjébe.