Musorujsag
Élő Eredmények
 

Lengyel játékvezetője lesz a Bajnokok Ligája idei döntőjének

Lengyel játékvezetője lesz a Bajnokok Ligája idei döntőjének

MTI
A lengyel Szymon Marciniak vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét.

A Manchester City és az Internazionale isztambuli összecsapásán így június 10-én a december világbajnoki döntőn is közreműködő bírók dolgoznak majd: a 42 esztendős Marciniak segítője, csakúgy, mint az Argentína-Franciaország találkozón Pawel Sokolnicki és Tomasz Listkiewicz lesz.

Marciniak a mostani BL-szezonban nyolc mérkőzésen fújta a sípot, mindkét döntős csapatnak vezetett már: a Manchester Citynek a Real Madrid elleni elődöntő 4-0-ra megnyert hazai visszavágóját, az Internek pedig a Portóval szembeni nyolcaddöntős párharc, gól nélküli, portugáliai második mérkőzését.

Marciniak először vezet majd BL-döntőt, igaz, a Real Madrid és a Liverpool 2018-as fináléjában már negyedik játékvezetőként tevékenykedett.

A június 10-i döntőt az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

További tartalmak