search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Turi Géza: Annyira örülünk, szinte a mennyekben járunk

m4sport.hu
Ami a Ferencvárosi TC szempontjából csúfos vereség, az a KÍ Klaksvík csapatánál világraszóló siker. A feröeriek magyar kapusedzője, Turi Géza nyilatkozott a mérkőzés után és azt ígérte: minden ellenfélből megpróbálnak a lehető legjobban felkészülni.

„Annyira örülünk, szinte a mennyekben járunk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz és a Ferencváros nyomni fog. Így is próbáltuk felkészíteni a srácokat, hogy ennek megfelelően mindent megtegyenek. Ahogy az eredmény mutatja, ez sikerült. Igaz volt egy kis szerencsén ki, de ez a labdarúgással együtt jár” – mondta a KÍ Klaksvík magyar kapusedzője, aki a világ legidősebb élvonalbeli kapusa lett idén májusban.

Turi elmondta, azt nem tudja, hogy a jobb csapat jutott-e tovább, de ők nagyon jó napokat fogtak ki és meg tudták mutatni, mire képesek.

Kapcsolódó tartalom

„Nagyon felkészültünk az ellenfélből. Minden területet lezártunk, tudtuk, mire fognak készülni. Úgy gondolom, ha a bajnokság elindul sokkal jobban fognak tudni játszani. Mi a bajnokság közepén vagyunk, hétről-hétre játsszuk a mérkőzéseket, ez egy kicsit az előnyünkre vált” – fogalmazott Turi.

A feröeri csapat legtöbb játékosa félprofi, dolgoznak a labdarúgás mellett. Mégis sikerült azt a bravúrt végrehajtaniuk, hogy kiejtették a tavalyi szezonban Európa-liga nyolcaddöntőt játszó Ferencvárost.

„El sem mondani tudom mit jelent. Mindent. Innentől fogva bárkit meg tudunk verni. Azt nem állítom, hogy bejuthatunk a csoportkörbe, de minden ellenfélből megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Aztán meglátjuk, mi lesz” – mondta.

Kapcsolódó tartalom

 

További tartalmak