A szerdán 21 órakor kezdődő Bayern München – Manchester United BL-csoportmeccset az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Thomas Tuchel a nyáron a Tottenhamtől több mint 100 millió euróért igazolt Harry Kane méltatásával kezdte sajtótájékoztatóját, hangsúlyozva, az összes európai élcsapat ilyen csatárról álmodik, így nagyon nagy szó, hogy sikerült megszerezniük, annál is inkább, hiszen személyében az angol válogatott kapitányát sikerült Münchenbe csábítaniuk.
„Minden mérkőzésen döntő lehet a jelenléte. Nem csak a nagy meccseken és nem csak a góljaival tűnik majd ki. Nagyon sokat ad a csapathoz a személyisége is. Idővel jobbá teszi majd a körülötte lévőket, mikor megtanulja, hogyan használja ehhez a képességeiket. Ő lesz a nyerőember… már ő a nyerőember” – fogalmazott a müncheni vezetőedző.

Az 50 éves német szakembert – aki a Chelsea korábbi mestereként közelről ismerheti a szerdai ellenfelet – nem téveszti meg az MU rossz bajnoki rajtja (öt bajnokin két győzelem, három vereség). Amondó, „mindig nagy a zaj a klub körül”, a kis dolgokból is nagyok lesznek, ha az Unitedről van szó, és a legrosszabb, amit tehetnek, hogy félvállról veszik az angolokat.
„Az a legveszélyesebb pillanat, mikor elhiszed, hogy dominálod, vagy a kezedben tartod ellenük a meccset. Merthogy nagyon jók labda nélkül, jól tudnak mélyen védekezni, az átmenetekben pedig számíthatnak Rashford és Hojlund minőségére és gyorsaságára. Éppen ezért kell nagyon figyelmesnek, ébernek és okosnak lennünk, hogy lefedjük a területeket” – mondta Tuchel, aki eltiltása miatt nem lehet ott a pálya mellett.
„Nem igazán tudom, hogy hogyan lesz. Úgy tudom, a csapattal érkezhetek a stadionba, de ott már nem lehetek velük, csak a meccs után 15 perccel. Gondolom csak lesz valamiféle helység, ahol nézhetem a meccset. Nem szép, de ez van. Nagyszerű edző stábunk van, az asszisztenseim jól végzik a dolgukat. Én meg küldöm az energiát a lelátóról.”
Kapcsolódó tartalom
Harry Kane-t éveken át minden nyáron összeboronálták az MU-val, az angol rekordbajnok állítólag idén is minden követ megmozgatott, hogy megszerezze, nyilván erre irányult az első kérdés, amire válaszolva tisztázta, amint képbe jött a Bayern, gyakorlatilag eldőlt, hogy a német csapathoz igazol.
A Tottenhamnél eltöltött tíz éve alatt egyetlenegy serleget sem sikerült szerezni a csapattal, ellenben jó úton volt affelé, hogy túlszárnyalja Alan Shearer Premier League-gólrekordját, ő azonban az egyéni elismerésnél jobban vágyik a csapatsikerekre és a trófeákra. Ehhez keresve sem találhatott magának jobb csapatot a Bayernnél, amely a bajnokságban és a kupában mindig első számú favorit, és a BL-ben is rendre ott van a végső győzelemre esélyesek között.
„Az biztos, hogy ez az egyik oka annak, hogy idejöttem. Eltökéltek, hogy újra csúcsra érjenek a BL-ben, úgy látják, hogy ebben sokat tudok segíteni nekik, és én is így érzem. De nem csak erre fókuszálok. Mindhárom sorozatban nyerni akarok. (…) Nem akarok az a Bayern-játékos lenni, aki nem nyer bajnoki címet” – reagált.
Kapcsolódó tartalom
A 30 éves támadónak igencsak jól sikerült a mücheni rajt: négy bajnoki után négy találattal áll, ám azt ígérte, játszik majd ennél jobban is, ha hozzászokik a bajorok játékrendeszeréhez és jobban megismeri a társakat.
Tuchelhez hasonlóan ő sem dől be azoknak, aki lesajnálják a Vörös Ördögöket: „Nehéz időszakon mentek keresztül, de néha épp ez tesz veszélyessé egy csapatot: hogy bizonyítani akarnak”.
Kane újságírói kérdésre válaszolva beszélt válogatottbeli csapattársáról, (a szerdai meccset sérülés miatt kihagyó) Harry Maguire-ről is, akit szerinte bűnbaknak kiáltottak ki, pedig ő az utóbbi évek, sőt a válogatott történetének egyik legjobb védőjeként tartja számon a manchesteri középhátvédet.

Hogy mostanában mennyire nem fenékig tejfel az élet a Manchester Unitednál, arról vélhetően Erik ten Hag tudna a legtöbbet mesélni.
Hogy mást nem mondjunk: az MU holland trénere nem kevesebb mint 12 játékosára nem számíthat a Bayern ellen. Sokat mondó, hogy négy kapust nevezett a Münchenbe utazó 21 fős keretbe, de elmondása alapján hozzászokott már ehhez az utóbbi egy évben.
„Egy dolog biztos: az előző idény kezdete óta nem tudtam kiállítani a szerintem legerősebb kezdő tizenegyet. Mindig voltak sérülések. Ehhez képest mindig jöttek az eredmények, leszámítva a mostani időszakot – vélekedett. – A sérülések részei az élfocinak, mivel pengeélen táncolunk. Természetesen megvizsgáljuk, mi állhat a háttérben, de a következményekkel is foglalkoznunk kell. A legjobbat kell kihoznunk a szituációból, miközben lépnünk kell egyet előre Rasmus Hojlund és Sergio Reguilon beépítésével.”
Amennyiben a Bayern nyer szerdán, akkor ez lesz zsinórban a 20. idénye a Bajnokok Ligájában, amit győzelemmel kezd. Ten Hag több BL-rajtot még a müncheniekért szorítva nézhetett végig, hiszen két éven át (2013 és 2015 között) a Bayern második csapatát irányította.
„Nagyszerű évek voltak azok számomra. Tetszett a Bayern mentalitása. Szép évek voltak. Főleg az első, amikor bajnokok lettünk. A másodikban balszerencsések voltunk, hogy lemaradtunk a feljutásról” – fűzte hozzá.
„Látványos focit játszó, nagyon technikás játékosok alkotják. Egy pillanatra sem veszítheted el a fókuszt ellenük – dicsérte a Bundesligát három győzelemmel és egy döntetlennel kezdő ellenfelet. – Tudjuk, milyen erősek hazai pályán, főleg a Bajnokok Ligájában, de nagyon várjuk a meccset, mert szeretjük a kihívásokat.”