Az idei BL-szezon „halálcsoportjának nevezett F csoportjában az AC Milan megszerezte első góljait a BL mostani kiírásában, melyekkel házigazdaként 2-1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint, így továbbra is van esélye a nyolcaddöntőbe jutásra.
„Amit ezen a meccsen láttunk, azt nevezik labdarúgásnak. Ha Olaszország és Európa meghatározó csapatává szeretnénk válni, meg kell próbálni tartani ezt a szintet” – értékelt a találkozó után Stefani Pioli, az olasz együttes mestere.
Kiemelte, egy kiábrándító meccs után, ezúttal nagyszerűen teljesítettek, de még sok dolgunk van. Ezzel a hétvégi hazai pályán elszenvedett bajnoki vereségre gondolt, amikor az Udinese 1-0-ra tudott nyerni Milánóban.
„Ez a győzelem javítja a továbbjutási esélyeinket, a következő Dortmund elleni meccsünk döntő lesz” – mondta a szakember.
Kapcsolódó tartalom
A párizsiakat irányító Luis Enrique az RMC Sportnak nyilatkozva úgy fogalmazott, még két meccs hátra van a csoportküzdelmekből, nem veszett el a továbbjutás. „Nem véletlenül hívják halálcsoportnak, mind a négy csapatnak van még esélye a továbbjutásra, nagyon fontos mérkőzés vár ránk a következő fordulóban Párizsban” – mondta a korábbi spanyol kapitány.
„Szoros meccs volt, másképp is alakulhatott volna. Gólt szereztünk, de utána már nem tudtuk irányítani a mérkőzést. Nagyon jó meccset játszottunk, egy fizikálisan és technikailag is remek csapat ellen. Nagyon szoros volt, többször elvesztettük az irányítást a mérkőzés felett, de még így is voltak lehetőségeink” – mondta Enrique.
A PSG 1997/98 és 2000/01 után harmadszor veszítette el mindkét nyitó két idegenbeli mérkőzését a Bajnokok Ligája-kampány során. A győztes gólt szerző Olivier Giroud az első játékos, aki két különböző klubban (Arsenal, Milan) szerzett gólt a PSG ellen Bajnokok Ligája küzdelmeiben. Ő lett a hetedik játékos, aki gólt szerzett a BL-ben a 37. születésnapja után.
A csoportban a következő fordulóban Milan-Dortmund és PSG-Newcastle találkozót rendeznek.
Az állás: 1. Borussia Dortmund 7 pont, 2. Paris Saint-Germain 6, 3. AC Milan 5, 4. Newcastle 4