Az első félidőben nyomasztó fölényben játszott az Arsenal, amely azonban a kaput csak egyszer találta el, ebből született a gól. A második félidőben jobban átengedték a hazaiak a terepet a Sevillának, és egy kontrából megduplázták előnyüket, míg a vendégek semmilyen veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára.
A Manchester United fordulatos meccsen kapott ki 4–3-ra az FC Köbenhavn otthonában. A vendégek már 2–0-ra vezettek, amikor az első félidő hajrájában emberhátrányba kerültek Marcus Rashford kiállítása miatt. A dánok előbb szépítettek, majd a hosszúra nyúlt hosszabbításban egyenlítettek. A második félidőben a tíz emberrel játszó United ismét előnybe került, de a meccs hajrájában az FC Köbenhavn újfent két gólt szerzett, és idénybeli első győzelmével megőrizte továbbjutási esélyét.
Az A csoport másik mérkőzésén a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Bayern München otthon 2–1-re nyert a Galatasaray ellen, ezzel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
A C csoportban a Real Madrid házigazdaként 3–0-ra verte a portugál SC Bragát, így ugyancsak biztosította nyolcaddöntőbe kerülését. A hatodik percben Alvaro Djalo büntetőjét Andrij Lunyin kivédte, majd Brahim Díaz a 27. percben betalált, így a hazaiak vezettek a szünetben. A három pont sorsa a meccs kétharmadánál dőlt el, amikor a Real három percen belül két gólt szerzett.
A D csoportban az előző szezonban döntős Internazionale Lautaro Martínez tizenegyesgóljával 1–0-ra nyert Salzburgban, ezzel az olasz csapat, illetve a Benfica ellen korábban győztes Real Sociedad is továbbjutott.
A játéknap összefoglalója:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
A csoport:
Bayern München (német) – Galatasaray (török) 2–1 (0–0)
gólszerzők: Kane (80., 86.), illetve Bakambu (90+3.)
FC Köbenhavn (dán) – Manchester United (angol) 4–3 (1–2)
gólszerzők: Elyounoussi (45.), Goncalves (45+9., 11-esből), Lerager (83.), Bardghji (87.), illetve Hojlund (3., 28.), Bruno Fernandes (69., 11-esből)
Az állás:
1. (és továbbjutott) Bayern 12 pont
2. Köbenhavn 4 (7–8)
3. Galatasaray 4 (7–9)
4. Manchester United 3
B csoport:
Arsenal (angol) – Sevilla (spanyol) 2–0 (1–0)
gólszerzők: Trossard (29.), Saka (64.)
PSV Eindhoven (holland) – RC Lens (francia) 1–0 (1–0)
gólszerző: De Jong (12.)
Az állás:
1. Arsenal 9 pont
3.Lens 5 (4–4)
3. PSV 5 (4–7)
4. Sevilla 2
C csoport:
Real Madrid (spanyol) – SC Braga (portugál) 3–0 (1–0)
gólszerzők: Díaz (27.), Vinícius (58.), Rodrygo (61.)
korábban:
SSC Napoli (olasz) – Union Berlin (német) 1–1 (1–0)
gólszerzők: Politano (39.), illetve Fofana (52.)
Az állás:
1. (és továbbjutott) Real Madrid 12 pont
2. Napoli 7
3. Braga 3
4. Union Berlin 1
D csoport:
FC Salzburg (osztrák) – Internazionale (olasz) 0–1 (0–0)
gólszerző: Lautaro Martínez (85., 11-esből)
korábban:
Real Sociedad (spanyol) – Benfica (portugál) 3–1 (3–0)
g.: Merino (6.), Oyarzabal (11.), Barrenetxea (21.), illetve Rafa Silva (50.)
Az állás:
1. (és továbbjutott) Real Sociedad 10 pont (7–2)
2. (és továbbjutott) Inter 10 (5–2)
3. Salzburg 3
4. Benfica 0