search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Katasztrofális ítéletről beszélt Tuchel, aki szerint nem segít, hogy a játékvezető bocsánatot kért

m4sport.hu
A Bayern Münchennél nehezen emésztették meg, hogy a hajrában fordító Real Madriddal szemben elveszítették a Bajnokok Ligája elődöntőjét, különösen a les miatt meg nem adott egyenlítésük vert fel nagy port.

„Biztosan eltart majd egy darabig, amíg ezt kiheverjük. Ettől függetlenül ma mindent kiadtunk magunkból a pályán” – fogalmazott a szezon végén távozó Thomas Tuchel, a Bayern vezetőedzője.

A ráadás utolsó percében les miatt érvénytelen góljukon körülményein sokáig rugózott.  „Teljes katasztrófa. A szituációt a végéig kell engedni, ez a szabály – akkor meg végképp, ha ilyen közel van a kapuhoz.”

A 113. percben történtek azért verték le a biztosítékot Tuchelnél is, mert Szymon Marciniak a VAR bevezetése óta létező protokolltól eltérően, az asszisztense intésére már a támadás közben lest ítélt, így Matthijs de Ligt hiába lőtt a hálóba – igaz, a már leálló madridi védők közt.

A szakvezető jelezte, a lengyel sporttárs elnézést kért a lefújást követően, de ennyivel azért nem tudta le az eset kommentálását. „Ez az elődöntő, nem a bocsánatkérés ideje bosszankodott feldúltan, miközben azt ecsetelte, hogy ezen a szinten mindenki a teljesítménye határán mozog, ahol a hibákért a játékosok is nagy árat fizetnek. – Az nem segít, ha bocsánatot kérsz, még ha sportemberként elfogadjuk azt.”

A nagyot hibázó Manuel Neuer inkább magát ostorozta. „Bárki, aki valaha is futballozott, tisztában van azzal, hogy most hogyan érzek. Fél lábbal már ott voltunk a londoni döntőben, nem találom a szavakat” – fogalmazott a világbajnok kapus.

A Real Madrid a döntőben június 1-jén a Wembleybenn a Borussia Dortmunddal találkozik.

Borítókép: Thomas Tuchel, a Bayern München vezetőedzője (EPA/JUANJO MARTIN)

További tartalmak