Éremért birkózik Váncza István

Váncza István a vigaszágról továbbjutott, így szerda este a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén léphet szőnyegre a római birkózó Európa-bajnokságon. Szabó Lászlónak (82 kg) ugyanez nem sikerült.

A 67 kilósok között világversenyen most debütáló Váncza kedden nagyszerűen birkózott, az azeri Islambek Dadovot és a lengyel Roman Pacurkowskit is legyőzte, majd a negyeddöntőben nem bírt az orosz Nazir Abdulajevvvel.

Az orosz elődöntős sikerével Váncza a vigaszágon kapott újabb esélyt, amivel élni tudott, méghozzá emlékezetes teljesítménnyel. A 20 éves birkózó a bolgár Dejvid Dimitrovot másodpercekkel a kezdés után kiléptette (1-0), majd a meccs második percében riválisa intése után (2-0) emelésből négy pontért dobott (6-0), pörgetett (8-0) a sort pedig riválisa kilépése (9-0) zárta. Ezzel bőven megvolt a technikai tushoz szükséges különbség, mely a bolgárok eredménytelen videózásával 10-re nőtt.

Váncza István a 18 órakor kezdődő döntős programban az örmény Karen Aszlanyan ellen lép szőnyegre a helyosztón, melyet az m4sport.hu élőben közvetít.

A 82 kilogrammban szereplő Szabó László kedden egy győzelem után a nyolcaddöntőben veszített, szerdán pedig két sikerre volt a bronzmeccstől. Az elsőt a Bódi Jenő edzette osztrák Michael Wagner elleni 4-1-es sikerrel hozta, a folytatásban viszont a hajrában "elfogyott" a fehérorosz Sztanyiszlav Safarenka ellen, aki egy mögé kerüléssel fordította maga javára (1-3) a meccset.

A szerdai finálés műsorban így Váncza lesz az egyedüli magyar.

Mindössze két mérkőzés jutott szerdán, a római birkózó Európa-bajnokság első női versenynapján érdekelt két magyarnak, Galambos Ramónának és Németh Zsanettnek, mert mindketten sima vereséget szenvedtek a nyolcaddöntőben.

A nem olimpiai kategóriában, 59 kilogrammban szereplő Galambos a moldovai Anastasia Nichitával találkozott, aki a tavalyi világbajnokságon 57 kilóban ötödik lett és olimpiai kvótát szerzett, míg az Európa Játékokon bronzéremmel zárt, azaz egyértelmű esélyeként léphetett a magyar ellen szőnyegre.

A mérkőzés igazolta a papírformát, Nichita nagyon jó érzékkel indított és ritmusváltásaival rendre meglepte Galambost, aki képtelen volt ellenállni riválisa lábra és derékra támadásainak. A moldovai sorra érte el akcióit, így még a szünetig összegyűjtötte a technikai tushoz szükséges pontokat (10-0).

A 2017-ben Eb-ezüstérmes, 2018-ban vb-ötödik Németh Zsanettnek (76 kg) előzetesen jóval több esélye volt a győzelemre, ám az ukrán Alla Belinszka elleni nyolcaddöntős összecsapásán erőtlennek tűnt. Németh kezdeményezően lépett fel és egy szép mögékerüléssel vezetéshez jutott (2-0), röviddel ezután viszont Belinszka a hátára dobta őt (2-4).

A pihenőig egy újabb mögé kerüléssel Németh döntetlenre alakította az állást, majd a második menet elején kiléptetéssel (5-4) visszavette a vezetést, ám az ukrán erre azonnal válaszolt és egy újabb ledöntéssel hátára vágta Némethet (5-8), amivel eldöntötte a meccset. A zárásig kiléptetéseken kívül egyéb akció nem történt a szőnyegen, Belinszka pedig 10-6-os sikerrel került a nyolc közé.

Galambos és Németh egyformán abban bízhat, hogy legyőzője fináléba jut és ezzel vigaszágra segíti őt.

A római birkózó Európa-bajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.