Musorujsag
Élő Eredmények

Lőrincz Tamás: Meg sem fordult a fejemben, hogy ne próbáljam meg

M4 Sport
Az utolsó olimpiájára készülő Lőrincz Tamást érzékenyen érintette, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát, ugyanakkor úgy véli, vannak most ennél nagyobb problémák is a világban. A világbajnok birkózó az M4 Sportnak elmondta, meg sem fordult a fejében, hogy ne induljon el a jövő évi játékokon.
Lőrincz Tamás (fotó: Magyar Birkózó Szövetség) Lőrincz Tamás (fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

Lőrincz Tamás ceglédi otthonában tölti a kijárási korlátozások idejét. Az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, számított a halasztásra, de reménykedett, hogy mindez csak néhány hónapos csúszást fog okozni, így amikor bejelentették a jövő nyári rendezést, csalódott. Úgy véli ugyanakkor, nem szabad siránkozni ezen, hiszen vannak most ennél nagyobb gondok is a világban a járvány miatt.

A 77 kilogrammban szereplő kötöttfogású birkózó és öccse, a 87 kilós Viktor egyaránt rendelkezik tokiói kvótával, jelenleg szinten tartó edzéseket végeznek Cegléden. „Arra törekszünk, hogy amennyire lehet, vigyázzunk magunkra és a családunkra, de mégse álljunk le, úgyhogy amilyen edzésmunkát lehet, azt elgévezzük, próbáljuk szinten tartani magunkat” – mondta a 33 éves Lőrincz Tamás, hozzátéve, meg sem fordult a fejében, hogy ne készüljön fel a jövő évi játékokra.

Az olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok sportoló elárulta, a nehézségek ellenére pozitívum, hogy végre sok időt tud tölteni családjával, így októberben született kisfiával is. „Mindannyiunk számára szokatlan, hogy sokat vagyok itthon, de nagyon élvezzük. Sokat tudok most velük foglalkozni amellett, hogy tartjuk a heti hét-nyolc edzést. Decemberben leszek 34 éves, 14 éves korom óta Pesten készülök, szóval számomra nagyon furcsa, hogy így is lehet edzeni.”

Lőrincz Tamás (pirosban) és az üzbég Bilan Nalgijev a férfi kötöttfogású 77 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2018. október 27-én. (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Lőrincz Tamás úgy véli, mivel ez egy olyan szituáció, amilyenben még soha nem volt része senkinek, rendkívül fontos hónapok előtt állnak az olimpiára készülő sportolók. „Nagyon fontos, hogy ezt a munkát most a lehető legjobban végezzük el, mert szerintem nagyon sokat fog számítani ez a néhány hónap abból a szempontból, hogy ki mennyit edz és milyen minőségi munkát tud végezni.”

A testvérével egyaránt jelenleg súlycsoportja világranglistáját vezető birkózó szerint „az egymillió dolláros kérdés”, hogy vajon milyen formában lesz jövő nyáron, de abban bízik, hogy a rutinja segít neki átmenteni a jelenlegi állapotát. „Azt is nehéz megjósolni, hogy három hónap múlva milyen formában lettem volna. Annyit tudok, hogy jól sikerült az alapozás, jó erőben éreztem magam, egyre jobb formába lendültem, kezdtünk minden idegszálunkkal az olimpiára hangolódni, nagyon jól alakultak a dolgok, talán túl jól is, aztán kiderült, hogy mindhiába. Bízom benne, hogy sikerül 15 hónap múlva is hasonló formába kerülnöm. Nagyon sok év van már mögöttem, úgy gondolom, sok rutint tudtam összeszedni az elmúlt évek alatt, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy ezek birtokában maximálisan fel tudok készülni a 2021-es olimpiára.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak