×

Cseles trükkel nyert olimpiai bronzérem, ami felért egy arannyal

Hosszú, kalandos és sérülésekkel nehezített pályafutását koronázta meg Londonban nyert olimpiai bronzérmével Módos Péter birkózó. Az M4 Sport magyar olimpiai sikereket felidéző sorozata hétfőtől Londonra fókuszál, Módos Péter bronzérmét már az első nap felelevenítjük.


Módos Péter úgy érzi, az olimpiai bronzéremmel kihozta a maximumot pályafutásából, hiszen annyi sérülés, műtét és balszerencse hátráltatta. Négy évvel korábban, a pekingi olimpiáról vérmérgezés miatt maradt le. A londoni bronzzal, ami a sok megpróbáltatás miatt egy aranyéremmel ért fel, sajátja mellett nagypapája álma is beteljesült, akinek egy kéztörés miatt kellett lemondani az 1960-as olimpiáról, mindössze másfél héttel a játékok kezdete előtt.

A bronzmeccsen egy rafinált trükkel nyerte meg: a felkészülés alatt dán ellenfelét mindig balra pörgette, hogy azt higgye, csak abba az irányba tudja azt az akciót. A bronzmeccsen a dán csak balra védekezett, Módos viszont jobbra indított, és sikerült is nyernie.

MTI Fotó: Illyés Tibor



A riói olimpiára már nem jutott ki, a súlycsoport- és szabályváltozások ellene dolgoztak. De nem bánja, azóta már a magyar válogatott edzője. A londoni bronzmeccsen győztes akcióját nem is oktatja, olyan nehéz.