×

Barka Emese célkeresztjében a márciusi kvalifikáció

A hétvégi országos bajnokságon könnyed győzelmet aratott, mostantól pedig a márciusi, budapesti kvalifikációs viadalt tartja szem előtt Barka Emese Európa-bajnok birkózó.

A háromszoros világbajnoki bronzérmes sportoló az M4 Sport Sporthíradójában pénteken elmondta, január óta nem versenyzett, így kifejezetten örült annak, hogy újra szőnyegen állhat, még úgy is, hogy a bajnokságról sokan hiányoztak, így nem volt „teljes értékű”.

A múlt szombati viadalt a csepeli Kozma István Akadémia új arénájában, a KIMBA Sportcsarnokban rendezték, amelyet Barka impozánsnak nevezett, egyúttal reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb birtokba vehetik majd, mivel a Hollandi úti létesítmény lesz a keretedzések helyszíne.

A koronavírus-járvány miatt teljesen felborult minden sportoló élete, amit Barka szerint elsősorban lelkileg kellett feldolgozni. Most viszont már előre tekint, és bízik benne, hogy ősszel lesz lehetőségük újra edzőtáborozni, külföldre menni, ami a női válogatott számára kiemelt fontosságú.

A következő nagy megméretés a birkózók számára – jelen állás szerint – a decemberre kiírt, szerbiai világbajnokság lesz, amelyen Barka Emese is ott szeretne lenni. Mint mondta, már beszéltek erről Ritter Árpád szövetségi kapitánnyal, ugyanakkor végleges döntés még nem született. Ennek oka, hogy a Csepel kiválóságának még nincs olimpiai kvótája, ezért a márciusi, budapesti európai olimpiai kvalifikációs verseny van fókuszban, és úgy kell kialakítani a felkészülését, hogy ott legyen csúcsformában.

„Nekem nagyon közel állnak a szívemhez a budapesti világversenyek, ezért bízom benne, hogy márciusban is jól tudok majd szerepelni” – mondta Barka Emese, aki mindhárom vb-érmét a magyar fővárosban (2013, 2016, 2018) szerezte meg.

Jelenleg Magyarországnak négy kvótája van birkózásban a jövő évre halasztott nyári játékokra. A nőknél a 2013-ban vb-győztes Sastin Marianna, a kötöttfogásúaknál a világbajnok Lőrincz Tamás (77 kg) és öccse, a vb-második Lőrincz Viktor (87 kg), a szabadfogásúaknál pedig Muszukajev Iszmail harcolta ki az indulási jogot a tavaly szeptemberi vb-n. A többiek számára két lehetőség maradt a kvótaszerzésre. Ezek közül az első a budapesti kontinentális verseny, majd később következik a szófiai világ kvalifikáció.