Musorujsag
Élő Eredmények

Sastin Marianna egy másodperc birkózás nélkül Eb-döntős

m4sport.hu
Negyeddöntős ellenfele után elődöntős riválisa sem állt ki, így Sastin Marianna mérkőzés nélkül jutott döntőbe a birkózók varsói Európa-bajnokságán.

A magyar birkózás eddigi egyedüli női vb-aranyérmese a nyolc között kezdte volna meg szereplését a világ- és Európa-bajnok bolgár Tajbe Juszein ellen, aki azonban nem jelent meg a mérlegelésen, Sastin így mérkőzés nélkül jutott be a 62 kilogrammos kategória elődöntőjébe.

A tokiói kvótás, 37 évesen negyedik olimpiájára készülő magyar birkózóra az elődöntős programban a lengyel Katarzyna Madrowska várt volna, csakhogy a kézfogás után térdsérülésre hivatkozva ő is visszalépett így Sastin péntek este úgy mérkőzhet meg az aranyéremért, hogy még egyetlen másodpercet sem birkózott a varósi Eb-n.

Ellenfele a fináléban a világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes ukrán Irina Koljadenko lesz.

A csütörtöki versenynapon öt ország versenyzői nyertek aranyérmet. Az 50 kilogrammosok között azeri diadal született, míg 55 kg-ban orosz győzelemmel ért véget a küzdelem. Az 59 kilósok között bolgár, 68 kg-ban francia, míg 76 kg-ban észt birkózó nyert. Az oroszok a versenynap során az aranyérem mellett három ezüst- és egy bronzéremmel is gazdagodtak.

A magyar csapat tagjai közül az 55 kg-osok között Dénes Mercédesz, a 76 kilósok mezőnyében pedig Németh Zsanett volt érdekelt, de mindketten kiestek szerdán a nyolcaddöntőben.

nők:
50 kg, Európa-bajnok:
Marija Sztadnyik (Azerbajdzsán)
2. Miglena Georgieva Szeliska (Bulgária)
3. Jekatyerina Polescsuk (Oroszország) és
Anna Lukasiak (Lengyelország)

a döntőben:
Sztadnyik-Szeliska 7-2

55 kg, Európa-bajnok:
Sztalvira Orsus (Oroszország)
2. Marta Roksana Zasina (Lengyelország)
3. Beatrice Andreaa Ana (Románia) és
Zorjana Hrisztina Demko (Ukrajna)
DÉNES MERCÉDESZ a nyolcaddöntőben kiesett

a döntőben:
Orsus-Zasina 2-2, nagyobb értékű akcióval

59 kg, Európa-bajnok:
Zsivkova Biljana Dudova (Bulgária)
2. Veronyika Csumikova (Oroszország)
3. Kateryna Zhydachevska (Románia) és
Anastasia Nichita (Moldova)

a döntőben:
Dudova-Csumikova 5-1

68 kg, Európa-bajnok:
Fanta Selene Koumba Larroque (Franciaország)
2. Hanum Velijeva (Oroszország)
3. Adela Hanzlickova (Csehország) és
Alina Berezsna Sztadnik Mahinia (Ukrajna)

a döntőben:
Larroque-Velijeva 3-2

76 kg, Európa-bajnok:
Epp Maee (Észtország)
2. Natalija Vorobjeva (Oroszország)
3. Vanessa Cynthia Vescan (Franciaország) és
Aline Rotter Focken (Németország)
NÉMETH ZSANETT a nyolcaddöntőben kiesett

a döntőben:
Maee-Vorobjeva 1-1, nagyobb értékű akcióval

További tartalmak