Musorujsag
Élő Eredmények
×

Torba és Takács is a négy között a birkózó vb-n

Torba és Takács is a négy között a birkózó vb-n

MTI | Kun Dániel
A kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik a végletekig kiélezett mérkőzésen, Módos Péter szövetségi kapitány sikeres challenge-ével győzött és jutott be az elődöntőbe az oslói birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 87 kilóban szereplő Takács István is megnyerte negyeddöntőjét és a négy közé került.

A 2019-es Európa-játékokon második BHSE-s Torba Erik – aki márciusban csak kevéssel maradt le a tokiói olimpiai kvótáról a 60 kilósok között – az első meccsen aratott technikai tusos sikere után az Európa-bajnoki ötödik román Mihai Radu Mihuttal csapott össze.

A találkozót a román kezdte aktívabban, ő irányított, s még az első perc végén karberántással akciót indított, ám Torba nagyszerűen védekezve nem csupán elkerülte a levitelt, hanem vissza tudott támadni és egy szép két pontot érő akcióval vezetést szerzett. Az előnynek nem örülhetett sokáig a magyar, mert egy kiléptetéssel a román 2-1-re zárkózott, majd még a szünet előtt levitellel fordítani tudott (2-3).

A második menetben Torba és Mihut is nagy elánnal küzdött, kifejezetten élvezetes csatát vívtak, majd másfél perc után a román egy gyors válldobására (2-5), a fogásból kicsúszott magyar kötöttfogású ráugrott a hason fekvő ellenfelére (3-5) és gyönyörű pörgetéssel (5-5) egyenlített, ami a később szerzett ponttal már neki kedvezett. Ekkor a románok challenge-et kértek, méghozzá olyat, amit ritkán szoktak, ugyanis éppen Mihut válldobását vitatták, mondván, hogy az akció nem volt értékelhető, így Torba visszafogása sem. A szabályok szerint ugyanis olyan esetben fel kell állítani a feleket, ha az akciót kezdeményező sikertelen kísérlete után kerül a másik fél föléje. A videózás azonban ennek ellenkezőjét bizonyította, így Torba újabb egy ponttal gazdagodott (6-5) és vezetésről kezdte az utolsó 45 másodpercet. Abban egészen az utolsó másodpercig Torba a román minden támadását hatástalanította, akkor azonban a feje és karja beszorult Mihut kezei közé, aki megpörgette őt. A bírók megadták a két pontot, viszont Módos Péter videózást kért, ami alapján az akció értékelhető része már időn túl esett, így Torba Erik örülhetett a végén.

A 21 éves világbajnoki újonc Takács István szoros meccset vívott a svéd Kristoffer Zakarias Berggel, ám klubtársáéval összehasonlítva az ő sikere simának volt nevezhető. A találkozó első részében a junior világ- és Európa-bajnok magyar volt aktívabb, majd Berg „menetrendszerű” intése (1-0) után lentről emelés után gyönyörűen pörgetett (3-0). Ekkor a svéd felkiáltott és ápolást kért jobb karját fájlalva, így Takács nem folytathatta az akciót, az ápolás után pedig állásból indult újra a küzdelem. Ezek után a szünetig izgalommentesen peregtek le a másodpercek, leszámítva, hogy Berg véletlenül belefejelt Takács szájába, ami belül felrepedt és a folytatásban többször is el kellett látni a sebet.

A második szakaszban óriási küzdelem folyt a szőnyegen, a svédnek mennie kellett előre, de magyar ellenfele remekül állt a lábán. A menet második felére fordulva aztán a bírók Takács intésével (3-1) honorálták Berg addigi erőfeszítéseit, aki azonban lentről nem tudta megemelni kiválóan védekező riválisát, és mivel Takács később állásból is biztosan őrizte előnyét, karrierje első felnőtt világversenyén az elődöntőbe jutott.

A 17.00-kor kezdődő elődöntős programban Torba Erik a georgiai Leri Abuladzéval, Takács István pedig a fehérorosz Kiril Maszkeviccsel csap majd össze. A 18 órakor induló helyosztós műsorban pedig az olimpiai ötödik Szőke Alex az iráni Mohammadhadi Abdollah Saravival mérkőzik meg a 97 kilogrammos kategória döntőjében.

Borítókép: birkozoszov.hu

További tartalmak