Musorujsag
Élő Eredmények

Lőrincz Viktor versenyzőként nem indul, de más szerepkörben ott lenne Párizsban

Lőrincz Viktor versenyzőként nem indul, de más szerepkörben ott lenne Párizsban

MTI
A 31 esztendős birkózó a tokiói ezüstérem mellett Európa-bajnoki címet, valamint világbajnoki ezüstöt és bronzot is nyert, a következő olimpián azonban már más szerepkörben lenne jelen, versenyzőként már nem indulna.

Frissítés: a korábban megjelentekkel ellentétben Lőrincz Viktor pontosította a Sportrádióban elhangzottakat, egyelőre nem vonul vissza, de a következő olimpián már versenyzőként nem indul, edzőként azonban jelen lenne.

A 31 éves sportoló hétfőn a Sportrádió hazafutás című műsorában beszélt arról, hogy a jövőben elsősorban edzői feladataira fog koncentrálni, trénerként nemrég az U23-as birkózó Európa-bajnokságon debütált. Hozzátette, a párizsi olimpián már nem birkózóként, hanem edzőként szeretne részt venni.

A Magyar Birkózók Szövetsége, illetve a sportoló ugyanakkor jelezte, szavai nem erősítették meg visszavonulását.

„Nekem egy kicsit furcsa érzésem volt, amikor megérkeztünk, mert már nem versenyzőként mentem ki, és nem versenyzőként szerepeltem, hanem a szőnyeg mellett kellett lennem és onnan kellett utasításokat adnom a srácoknak – mondta Lőrincz, akinek remekül sikerült edzői bemutatkozása: három arany-, két ezüst- és öt bronzérem volt a magyar küldöttség mérlege. Azt kell mondanom, hogy nagyon szépen helyt álltak, sőt túl is szárnyalták az elvárásainkat, úgyhogy nagyon jó volt kint lenni velük és átélni ezeket a pillanatokat. Az edzői pálya egy új kezdet számomra, még nagyon sokat kell tanulnom, de szerencsére nagyon jó szakemberek vesznek körül, akiktől rengeteg tanulhatok. Úgy érzem, hogy megtaláltam a sport utáni életben azt a területet, ami új motivációt tud adni számomra.”

Lőrincz már nem érez kellő motivációt, hogy párizsban is éremért birkózzo, edzőként azonban ott lenne a szőnyeg mellett.

„Az én életemben a párizsi olimpián való részvétel már nem versenyzőként valósul majd meg, hanem mint edzőként. Ez a döntés eddig még érlelődött bennem, a tokiói olimpia után szerettem volna, hogy szépen rendeződjenek bennem azok az érzések, hogy mit is szeretnék a jövőben. Ahogy lejöttem a szőnyegről a motivációm, hogy sportolóként küzdjek tovább az olimpiai érem megszerzésével megszűnt. Az lett volna a tökéletes, ha Tomi után én is aranyat szerzek, de jött ez az ukrán srác, aki megállított, de ettől függetlenül nincs bennem hiányérzet. Azt érzem, hogy jókor sikerült átadnom a helyemet, jönnek a tehetséges fiatalok, és nagy a konkurenciaharc. Már az Európa-bajnokságon is komoly eredményeket várunk” – fogalmazott Lőrincz.

Az Európa-bajnokság a BOK Csarnokban március 26-án a grappling versenyeivel indul, majd a birkózók 28-án kezdik küzdelmeiket. Az Eb, amelyre a belépés ingyenes lesz, április 3-án zárul.

Borítókép: Tokió, 2021. augusztus 4. Az ezüstérmes Lőrincz Viktor a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájának eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. augusztus 4-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek