Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolc érmet nyertek a kötöttfogású birkózók Dániában

Nyolc érmet nyertek a kötöttfogású birkózók Dániában

MTI
Nyolc érmet, köztük öt aranyat nyert a kötöttfogású birkózóválogatott a dániai Thor Masters elnevezésű nemzetközi viadalon, amelyen a 87 és a 97 kilós súlycsoport Eb-indulója is minden bizonnyal eldőlt.

 

A magyar szövetség honlapja szerint a zágrábi Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési versenyen Takács István a 87 kilogrammosok döntőjében 2-1-re legyőzte a két hete az U23-as kontinensviadalon aranyérmes Losonczi Dávidot, akinek így be kellett érnie az ezüsttel.

Az év elején súlycsoportot váltó Lévai Tamás pedig az olimpiai ötödik, vb-ezüstérmes Szőke Alexet múlta felül hasonlóan kiélezett  küzdelemben – 2-2-es végeredménynél az utolsó szerzett pont döntött -, ezzel Szőke az idei utánpótlás Eb után ismét a dobogó második helyére állhatott fel. Az eredmények tekintetében pedig várhatóan Takács (87) és Lévai (97) indulhat majd a felnőtt kontinensviadalon.

A magyar csapatból Torba Erik (60 kg), Lévai Levente (72 kg), és Szilvássy Erik (82 kg) is első helyen zárt, míg a 130 kilós Vitek Dárius bronzéremmel térhet haza Nyköbing Falsterből.

Az Európa-bajnokság április 17-én a szabadfogásúak küzdelmeivel rajtol, majd a nők léphetnek szőnyegre, végül pedig a kötöttfogásúak zárják a hétnapos kontinensviadalt Horvátországban.

Borítókép: Fotók: MBSZ/UWW

További tartalmak