Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan a második magyar érem – Ligeti Dániel görög ellenfelét legyőzve bronzérmes a birkózó Eb-n

Megvan a második magyar érem – Ligeti Dániel görög ellenfelét legyőzve bronzérmes a birkózó Eb-n

m4sport.hu
Ligeti Dániel bronzérmet szerzett a zágrábi birkózó Eb szerdai napján, miután legyőzte a görög Azamat Hoszonovot

Ligeti mérkőzése és ünneplése:

A szombathelyiek klasszisa kedden az osztrák Johannes Ludescher és a bolgár Georgij Ivanov legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol aztán 7-4-re kapott ki a háromszoros világbajnok georgiai Geno Petriasvilitől. A szerdai helyosztón a 23 éves, görög színekben versenyző Azamat Hoszonovval csapott össze, aki az idei U23-as Eb-n simán kikapott Ivanovtól, így egyértelműen Ligeti volt kettejük csatájának az esélyese.

A meccset ugyanakkor Hoszonov kezdte lendületesebben és az első perc végén a Haladás versenyzőjét figyelmeztették passzivitásért. Ligeti azonnal reagált a bírói feddésre, kiválóan kapaszkodott, onnan intenzíven mozgatta ellenfelét és több ígéretes indítása is volt. Mindez pontot még nem ért, de a passzivitás bélyege Hoszonovra szállt, s a menet második felében félpercen belül kétszer is figyelmeztették. A második után aztán mégsem ő, hanem a magyar szabadfogású mutatott be gyönyörű akciót, egy gáncs után rögtön lábra támadt és levitte ellenfelét (2-0), majd szépen megpörgette (4-0), ráadásul közben a 30 másodperces óra is lepörgött a görög akciója nélkül, így Ligeti 5-0-ás előnyből folytathatta a küzdelmet.

A szünetig már komoly esemény nem történt, a második szakaszban viszont Hoszonov nagyobb sebességre kapcsolt, és még az első percben maga elé forgatta és két pontért eldobta Ligetit (5-2). Ezt követően a magyar jobban figyelt a védekezésre, viszont egyértelműen passzív volt, így újra figyelmeztették, és elindult a 30 másodperces óra. Az viszont nem ment végig, ugyanis Ligeti Dániel egy lendületes támadással kivitte ellenfelét a szőnyegről és 6-2-re növelte az előnyét. Ezzel a meccs érdemi részét lezárta, az utolsó percet már rutinosan kivédekezte és megkönnyebbülten köszönte meg népes rajongótáborának a fülsüketítő buzdítást.

Ligeti Dániel  fotó: MTI/Illyés Tibor

„Ez az első Eb-érmem, amit úgy szereztem meg, hogy csak 70 százalékos állapotban vagyok. Rengeteg nehézségem volt, ezért elsősorban magamat kellett rendbe tennem mára. Nagyon örülök ennek az éremnek, ami komoly lökést ad a szeptemberi belgrádi, mondhatni hazai világbajnokságra. Ott az olimpiai kvótaszerzéshez mindenképpen százszázalékos állapotban kell majd lennem” – nyilatkozta az MTI-nek Ligeti, utalva arra is, hogy a horváthoz hasonlóan, a szerb fővárosba is elkíséri majd több tízfős rajongótábora, mely óriási hangulatot varázsol mérkőzéseire. – „A meccsen arra törekedtem, hogy kiharcoljak egy komolyabb előnyt és ne engedjem magamhoz túl közel a görög birkózót. A második menetben 5-2-nél azért indítottam, mert nem lett volna szerencsés két ponttal belemenni a hajrába.”

A 33 éves nehézsúlyú karrierje ötödik Eb-érmét szerezte, 2012-ben második, 2011-ben és 2014-ben pedig harmadik volt, csakúgy mint a tavalyi, budapesti kontinensviadalon.

Ligeti a második magyar érmese a zágrábi Eb-nek, melynek keddi versenynapján Bajcajev Vlagyiszlav lett harmadik a 97 kilogrammosok között.

Csütörtökön is lesz magyar érmese az Eb-nek, mivel Bognár Erika az 55 kilogramm döntőjében lép szőnyegre. A negyedik versenynapon még Szabados Noémi (68 kg) a vigaszágon mérkőzik, Orsós Sztálvíra (53 kg) és Szél Anna (57 kg) pedig megkezdi szereplését.

Borítókép: Zágráb, 2023. április 19. Ligeti Dániel örül a görög Azamat Hoszonov elleni gyõzelmének a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkõzésén a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 19-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak