Hegedüs Csaba 1948. szeptember 6-án született Sárváron. A birkózással is itt ismerkedett meg, majd 1957-ben a Szombathelyi Volánhoz került. 1967-ben leigazolta a Budapesti Vasas, ahol ötször nyert magyar bajnokságot. Először 1968-ban szerepelt világversenyen a magyar válogatott színeiben, a 82 kilogrammos súlycsoportban. 1971-ben mindkét fogásnem országos bajnokságát csupa tusgyőzelemmel nyerte meg, majd abban az évben a szófiai világbajnokságon is minden ellenfelét kétvállra fektetve nyert aranyérmet. Ezzel kiérdemelte a „tuskirály” címet, a nemzetközi sajtó pedig Mr. Tusként emlegette.

Az 1972-es müncheni olimpián kötöttfogásban kisebb sérüléssel bajlódva, a 11 izraeli sportoló életét követelő túszdráma árnyékában a sérülések, holtidők miatt hosszúra nyúlt, idegtépő mérkőzésen a döntőben egy ponttal megverte a jugoszláv Nenadicot, ezzel ő szerezte meg a magyar sport századik olimpiai aranyérmét. A döntő után azt nyilatkozta: „…úgy mentem fel a szőnyegre, hogy csak akkor jövök le, ha én győztem”.
A következő évben súlyos autóbaleset érte, sokáig volt közvetlen életveszélyben, egy ideig úgy tűnt, elveszti a lábát, de hihetetlen akaraterejének köszönhetően felépült. Az 1975-ös minszki világbajnokságon már szőnyegre lépett, és úgy végzett a negyedik helyen, hogy nagy vetélytársa, a szovjet Anatolij Nazarenko a hazai pályán csak erős bírói segédlettel tudta legyőzni. Sportemberi nagyságát bizonyítja, hogy 1976-ban, majd 1977-ben is Európa-bajnok lett, ekkor már a 90 kilósok között versenyzett.

Hegedűs Csaba karját emeli magasba a vezetőbíró a svéd Jan Karström elleni mérkőzés végén a kötöttfogású birkózás 82 kg-osok súlycsoportjában a müncheni olimpián. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok lett, és a magyar sport századik aranyérmét szerezte meg.
MTI Fotó: Pálfai Gábor
1974-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát, 1979-ben az ELTE Jogtudományi Karán jogi doktorátust szerzett. 1979-ben visszavonult az aktív sporttól és a birkózó válogatott edzője, 1980 és 1988 között szövetségi kapitánya lett. Irányítása alatt a magyar birkózók 83 érmet nyertek nagy világversenyeken, az 1980-as moszkvai olimpián minden korábbi eredményt túlszárnyalva két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek.
1989-től 1992-ig a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, 1992-től 2015-ig elnöke, 2019-től tiszteletbeli elnöke. 1997-től egy évig az MTV Telesport főszerkesztője volt. 2001-ben megalapította a Mr. Tus Birkózó Akadémiát, amellyel a hazai utánpótlásnevelés új útjait nyitotta meg. 2002-től 2014-ig tagja volt a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnökségének, 2014 óta örökös tiszteletbeli tagja. 2005 és 2015 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, a pekingi olimpia birkózóversenyeinek technikai ellenőre volt. 2005-ben és 2013-ban a budapesti birkózó-világbajnokságok szervező bizottságának elnökeként tevékenykedett, 2018-ban a Budapesten rendezett vb egyik nagykövete volt. 2020-tól a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia nagykövete, szakmai főtanácsadója, valamint a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány szakmai főtanácsadója és nagykövete.

Sportolói sikereit számtalan díjjal ismerték el. 1971-ben az Év sportolója, 1971-ben és 1972-ben az Év magyar birkózója lett. 1985 óta mesteredző. 1988-ban megkapta a Magyar Népköztársaság csillagrendje kitüntetést. 1995-ben Vas megye örökös sportbajnoka lett. 1995-től tagja a Halhatatlanok Klubjának, 2005 és 2011 között a klub elnöke volt. 1995-től a Birkózó Hírességek Csarnokának tagja. 1995-ben megkapta a MOB Olimpiai aranygyűrűjét, 2005-ben MOB Érdemérmet, 2008-ban Sárvár életműdíjat, 2009-ben a Magyar Sportért Életműdíjat vehetett át. 2004-ben Szombathely, 2013-ban Sárvár, 2016-ban Budapest díszpolgárává választották. 2018-ban Csík Ferenc-díjjal tüntették ki. Kézlenyomata 2020-ban felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára, tavaly a magyar sport kategóriában Prima Primissima Díjat kapott és beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába.
Pályafutását Szekeres István Fejezetek egy bajnok életéből című könyvében örökítette meg, nevét viseli az abaújszántói birkózó terem. 2018-ban jelent meg a Mr. Tus-tankönyv című könyve, amelyet társszerzőkkel készített.
Aranycipővel köszöntötték
Magyarország századik olimpiai bajnokát szerdán többek között Németh Szilárd, a hazai szövetség (MBSZ) elnöke, Zsanibek Abdrasov, Kazahsztán magyarországi nagykövete és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára köszöntötte.
„Az ilyen nagyok mutatják a utat, a célt, a hogyant, amit meg kell ragadni. Sportolóként is találkozhattam Csabával, mint hatalmas karizmával rendelkező sportvezető, szövetségi kapitány, elnök és lenyűgözött az a magabiztosság, az a határozottság és az a rendszeresség, ami a szövetség vezetését az ő irányítása alatt jellemezte” – mondta Fábián László. Hozzátette, nagyon sokat segített neki kezdő sportvezetőként, mert mindig nyitottan fogadta őt, ezért szeretne „méltó követője lenni a tanításnak”, majd átadta ajándékát az ünnepeltnek.
„A te sikeredet a tehetséged és az azzal való gondos életfilozófiád, megtervezett életed jellemzi. Mindent annak rendeltél alá, hogy a tehetséget ki tudd magadból hozni, hogy másokat is tudjál képviselni, közösséget tudjál építeni, és ezt úgy fogalmaztad meg: mit keresünk mi itt a szőnyegen, hát mit keresnénk itt, nyerni akarunk” – hangsúlyozta Németh Szilárd.
Hozzátette, „sok kalandom volt Csabával, de a legnagyobb az volt, amikor eldöntöttük, hogy az olimpiai programon szeretnénk tartani a birkózást, ami különösen sikeres projekt volt” – hangsúlyozta az MBSZ elnöke. Kiemelte Hegedüs Csaba motivációs képességeit, aminek két nappal ezelőtt is szem és fültanúja volt az akadémián. Akkor egy 17 éves birkózót győzött meg róla, hogy ne fecsérelje el a tehetségét. Ezt követően Németh Szilárd felolvasott, majd átnyújtott egy díszoklevelet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök küldött Hegedüs Csabának.

(MTI/OL-PE/Petrovits László)
Az ajándékozás ezzel nem ért véget, ugyanis az MBSZ és a KIMBA képviselői egy aranycipőt ábrázoló szobrot adtak a korábbi elnöknek, aki ezt követően megköszönte a jelenlévők szeretetét és támogatását.
„Az életem esszenciája van itt ebben a teremben, abban a teremben, ami harmadik éve a második otthonommá vált” – utalt a Mr. Tus elnevezésű sportiskolai rendszer megalapítására, amely megteremtette a mai KIMBA alapjait. – „A birkózásnak köszönhetem, hogy ma 75 évesen is úgy kelek fel, hogy céljaim vannak, amit nem megvalósítani szeretnék, hanem hitemben és lelkemben azt mondom belül, hogy meg fogom csinálni” – mondta, majd hozzátette, azért dolgoznak minden nap, hogy legyőzzék a világot, ehhez pedig nem kell mást tenni, „csak mindennap elfáradni”. Hegedüs továbbá azt is felidézte, hogy két olimpián is felkérték versenyigazgatónak, a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékokon is, ahol Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség jelenlegi elnökével dolgozott együtt.
„Még képes vagyok a magyar birkózó sportért, a magyar nemzetért nagyon komoly dolgokat letenni, és ha majd Bacsa Ferenc barátom keze segítségével nem tudok a szőnyegről felállni, akkor képes leszek felemelni a kezemet, és azt mondani, hogy eljött az a pillanat, amikor ezt be kell fejezni” – mondta.
Az ünnepségen levetítették a „Tuskirály” pályafutásáról szóló kisfilmet, melyben felidézték az 1972-es müncheni ötkarikás játékokat, a világbajnoki címét, az autóbalesete utáni nehéz időket is, illetve a két Európa-bajnoki címét és az azt követő edzői sikereit is.