Musorujsag
Élő Eredmények

Váncza nem jutott nyolcba, Losonczi egy győzelemre Párizstól

Váncza nem jutott nyolcba, Losonczi egy győzelemre Párizstól

MTI
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben is imponáló győzelmet aratott, ezzel egyetlen sikerre került a párizsi kvóta megszerzésétől a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 67 kilós Váncza István a nyolcaddöntőben kikapott, így már csupán a vigaszági folytatásban bízhat.

Előbb Váncza nyolcaddöntőjét rendezték meg a Stark Arénában, ahol a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes magyar két magabiztos győzelem után várta meccsét a mindössze 20 éves azeri Hasrat Jafarov ellen. A fiatal rivális már egy éve, az ugyancsak Belgrádban rendezett vb-n megcsillogtatta tehetségét és remek birkózással nyert bronzérmet és a mostani viadal korábbi szakaszában is imponáló teljesítményt nyújtott.

A mérkőzés elején Jafarov tűnt erősebbnek, de Váncza állásból igyekezett meglepni őt, ám nem járt sikerrel, majd a bírók őt intették passzivitás miatt (0-1). Az azeri leküldette az FTC sportolóját, aki lentről sok mozgással igyekezett védekezni és egy ideig jól is csinálta, de Jafarov nem engedte el a fogását, majd Váncza mellé lépve hátsó-alsó emelést mutatott be és nagy ívben eldobta őt (0-5).

Az akció után állásból a magyar rögtön nekiugrott ellenfelének, ezzel sikerült meglepnie és kitolta őt (1-5), de hátránya így is jelentős maradt a második szakaszra. A 24 éves sportoló nyilvánvalóan bízott benne, hogy vissza tudja intetni Jafarovot, a menetet nagy iramban kezdte, de az azeri jól állt a lábán és fél perc után már ő irányított, így a bírók nem intették később sem, az utolsó tartalékait is mozgósító Váncza István pedig állásból nem tudta megingatni, így kikapott.

„Kiadtam mindent magamból, ebben sajnos most ennyi volt. Sajnálom, de remélem, az azeri bejut a döntőbe és még birkózhatok holnap” – nyilatkozta a meccs után Váncza István.

Váncza mérkőzése és Losonczi Dávid negyedöntője között egy nem várt közjáték okozott komoly feszültséget és izgalmat a csarnokban. A 67 kilogramm egy másik nyolcaddöntőjében az irániak olimpiai bajnokának, Mohammadreza Geraejnak testvére, a 77 kilós Mohammadali egy általa vitatott ítélet után az újságíróknak fenntartott lelátórészről egy teli vizespalackot dobott a szőnyegre, ami után a biztonságiak kivezették, a rendőrök pedig bilincsben vitték el a csarnokból. A meccsen – mely percekig állt az incidens után – több vitatható ítélet borzolta a kedélyeket, végül Geraej győzött Szogabe Kiotaro ellen, a nézők viszont szimpátiatüntetést tartottak a japán sportoló mellett, az iránit pedig fülsüketítő füttyszó kísérte ki a küzdőtérről.

A folytatásban ismét a birkózás került előtérbe és következtek a 87 kilogrammos kategória negyeddöntői, köztük Losonczi Dávid és a fehérorosz Kiril Maszkevics meccse. Az ESMTK klasszisa tavaly bronzérmes volt a vb-n, riválisa ugyanakkor ezüstérmet is szerzett már világbajnokságon, így kifejezetten nehéz összecsapásra lehetett számítani.

A küzdelem nagy volt, ugyanakkor az igazán komoly izgalmak végül elmaradtak, mivel Losonczi fél perc után remekül reagált a fehérorosz egy veszélyesnek tűnő indítására, összefogta Maszkevicset és hatalmas ívben gyakorlatilag kidobta a szőnyegről (4-0). A gyönyörű akció alapvetően határozta meg a meccs további menetét. Losonczi ugyan támadásban maradt és másfél perc után leküldette a fehéroroszt (5-0), de parterhelyzetből a fogása szétcsúszott és láthatóan nem akart mindenáron akciózni.

A folytatásban az elképesztő fizikumú magyarnak már csak arra kellett figyelnie, hogy állásból ne lepje meg az ellenfele, amit kiválóan csinált, majd amikor a második szakaszban – némileg váratlanul – őt küldték le (5-1), Maszkevics emeléséből kifordult és erőteljes kontrából a szőnyegen kívül hátára vágta őt. A bírák először négy pontot adtak az akcióra, Losonczi pedig ünnepelni kezdett, videózás után azonban kinti akciónak minősítette a zsűri a támadást, így csak egy pontot ítélt meg (6-1). A magyar kötöttfogásút nem zavarta meg a döntés és a hajrában szemre is könnyedén őrizte meg előnyét.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen akciót csinálok az elején, még magamat is megleptem vele. A második menetben pedig nem számítottam rá, hogy visszaküldenek, de abból a helyzetből is én jöttem ki jól, macskaügyességgel védekeztem ki az emelést” – mondta Losonczi Dávid, aki a fináléért és egyúttal az olimpiai kvótáért a bolgár Szemen Novikovval csap majd össze 17.30 körül. „Egy lépésre van Párizs. Megteszek mindent, hogy összejöjjön a kvóta.”

A szombati nap során az elődöntőket követően a döntős programban is lesz magyar, Fritsch Róbert ugyanis a játékok műsorán nem szereplő 72 kilogramm fináléjában lép szőnyegre a francia Ibrahim Ghanem ellen.

Borítókép: MTI/Kovács Anikó

További tartalmak