A 125 kilogrammos kategóriában versenyző Ligeti – London és Rio de Jainero után – harmadik olimpiájára készülhet, miután párizsi kvótát szerzett vasárnap az isztambuli olimpiai kvalifikációs versenyen.
„Amilyen drámai lehet ez kijutás, ez annak a netovábbja volt – kezdte a Nemzeti Sporthíradóban a 34 éves birkózó. – Őszintén szólva, szombat este, az első (elveszített – a szerk.) kvótameccsem nem nagyon fogadtam volna magamra, hogy én leszek, aki az utolsó nap megszerzi a kvótát. Úgyhogy egy nagyon-nagyon éjszakám volt, de szerencsére a körülöttem lévő emberek, a családom, az egész kint lévő csapat átlendített ezen a holtponton.”
Tudta, hogy „most vagy soha helyzetben van, ami nem fog többet visszatérni az életében”, „úgyhogy a családjáért, az edzőjéért, az egész magyar birkózásért állt fel a szőnyegre” a döntő mérkőzésen, amely után az az érzése, hogy „ez valahogy így volt megírva”.
Kapcsolódó tartalom
Ligeti ötödikként kiemeltként lép majd szőnyegre a francia fővárosban, és a papírforma alapján már a negyeddöntőben találkozik Rio olimpiai bajnokával, a török Taha Akgüllel, utána pedig minden bizonnyal a világbajnoki címvédő iráni Amir Hossein Zare vár rá, tehát „igazán megmérettetheti magát, és csodára lesz szüksége ahhoz, hogy elérje az álmát”.
„De hát azért megyek, hogy csodát tegyek. Úgyhogy ezzel semmiféle gond nincs, ez tényleg csak ösztönöz és motivál – tette hozzá. – A birkózásban az olimpiára kijutni mindig sokkal nehezebb, mint ott jó eredményt elérni. Az utolsó kvalifikációs verseny is megmutatta, hogy az utolsó utáni pillanatban is csúsznak el kvóták, és maradnak le ötkarikás érmesek, világbajnokok az olimpiáról. Viszont ha már kijutsz, két-három jó mérkőzéssel gyakorlatilag érmes versenyző. Ez nem tűnik lehetetlen feladatnak senki számára, pláne nem a magyar csapatnak, amelyet nagyon erős öt fő alkot. Azt gondolom, közülünk bárki bármilyen eredményre képes lehet.”
Most egy kis pihenés következik, annál is inkább, mert „az immunrendszere is elment szabira, az utóbbi napokban csak aludt és aszpirint szedett”, utána pedig elkezdik az utóalapozást, és egy külföldi edzőtáborral hangolódik az olimpiára.
Ligetin túl további négy magyar birkózó képviseli a magyar színeket Párizsban: a tavaly világbajnoki címet szerző Muszukajev Iszmail (szabadfogás 65 kg) és Losonczi Dávid (kötöttfogás 87 kg), majd áprilisban Bakuban Nagy Bernadett (76 kg), múlt pénteken Isztambulban pedig Lévai Zoltán (77 kg) szerezte meg az olimpiai kvótát.