Musorujsag
Élő Eredmények

Benne van, hogy Ázsia kisajátítja a téli olimpiát

Benne van, hogy Ázsia kisajátítja a téli olimpiát

MTI
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2026-ban, sorozatban harmadszor is ázsiai város rendezze a téli ötkarikás játékokat.

Sajtóhírek szerint Japán szívesen kandidálna Szapporó városával, azonban egyes vélemények szerint nem sok esélye van annak fényében, hogy péntektől a dél-koreai Phjongcshang, négy év múlva pedig Peking lesz a házigazda – ráadásul 2020-ban Tokió nyári olimpiát rendez.

A NOB koordinációs bizottságának vezetője, ifjabb Juan Antonio Samaranch – akinek édesapja 1980 és 2001 között irányította a szervezetet – elmondta, nem zárnák ki az újabb ázsiai pályázót, hiszen a cél az, hogy a világ legjobb sportolói számára a lehető legtökéletesebb versenyt rendezzék meg. Hozzátette, minden lehetséges házigazdával felveszik a kapcsolatot.

A mostani, informális szakaszban a svéd főváros, Stockholm, az 1988-as kanadai házigazda, Calgary, valamint a svájci Sion kandidálása került szóba, de elképzelhető, hogy egyesült államokbeli helyszín is beszáll a versenybe, valamint Kazahsztán, Törökország és Japán is érdeklődését fejezte ki.

A jelentkezés határideje március vége, a 2026-as téli olimpia helyszínét 2019 szeptemberében, Milánóban jelölik ki.

További tartalmak