Musorujsag
Élő Eredmények

Csodálatos élmény, reális eredmény – így nyilatkoztak a magyar játékosok

m4sport.hu/MTI
Remek teljesítménnyel rukkolt elő a magyar férfi kézilabda-válogatott két fiatal játékosa, Juhász Ádám és Szita Zoltán a dánok ellen 25–22-es vereséggel végződő középdöntőben.

A 22 éves irányító, Juhász Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy akár a gólkülönbség is számíthat a középdöntő végén, és ez a vereség tisztesnek mondható.

„Úgy küldtek fel minket, fiatalokat a pályára, hogy élvezzük a játékot, és csodálatos élmény volt. Az első gól után nagyon megkönnyebbültem, úsztam a meccsel, ilyen közegben nem is lehet nem élvezni a kézilabdát. Megpróbáltunk mindent megtenni, ma ennyi sikerült” – nyilatkozta Szita Zoltán, a Balatonfüred 20 éves balátlövője, aki hét kísérletből öt gólt szerzett.

A szintén balatonfüredi Bóka Bendegúz elmondta, becsülettel küzdött a csapat és a háromgólos vereség egy jó és reális eredménynek mondható.

Bánhidi Bence úgy fogalmazott, okosan „hozták le a mérkőzést”, mert többet játszottak azok, akik eddig kevesebbet voltak a pályán. Hozzátette, próbálták megtörni a dánok tempóját.

A magyar férfi kézilabda-válogatott január 20-án vasárnap 18:00-tól Tunézia ellen lép pályára a világbajnokság középdöntőjének második fordulójában. A mérkőzést természetesen élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vladan Matics: A jelenünk mellett jövőnk is van
A magyar férfi kézilabda-válogatott két szövetségi kapitánya, Csoknyai István és Vladan Matics is elégedetten értékelt a <a href="https://www.m4sport.hu/cikk/2019/01/19/nem-adtak-esely-a-danok-a-magyar-kezilabda-valogatottnak/" target="_blank" rel="noopener">dánoktól elszenvedett 25–22-es vereséget</a> követően.
Kézilabda