Kilencgólos vereség a norvégoktól - nem játszhat helyosztót a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem játszhat az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyért a német-dán közös rendezésű világbajnokságon, miután a középdöntő záró fordulójában Herningben 35-26-ra kikapott a norvég csapattól, így tizedikként zárt.


Nagyon nehéz mérkőzés várt a magyar válogatottra és ez már a találkozó első perceiben bebizonyosodott, annak ellenére, hogy vezetést szerzett a csapat, egyszer sem tudott egy gólnál többel vezetni sőt, a 8. percben már a norvégoknál volt az előny. Ettől kezdve már nem is adták ki a kezükből a vezetést Myrholék, a szünetre 16-13-as norvég előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidőt - ki kell mondani - borzalmasan kezdte a magyar együttes. Nyolc perc alatt mindössze 2 gólt szereztek Bodóék, szemben a hét norvég találattal. A 43. percre már kilenccel mentek északi ellenfeleink, Csoknyai István már másodszor kért időt a második játékrészben, ez sem segített azonban, egy perccel később már 10 volt a különbség a két csapat között.

Az összecsapás utolsó 10 percének 29-21-es norvég vezetéssel vághatott neki a Lékai Máté irányította magyar válogatott. Az eredményt már csak kozmetikázni tudta a Csoknyai, Matics csapat, így eldőlt, hogy középdöntős csoportjának ötödik helyén végez és nem játszhat helyosztót és a tizedik helyen végzett a világbajnokságon.

A magyarok Koppenhágában a csoportkört két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, a középdöntőt pedig egy győzelemmel és két vereséggel zárták, így a herningi II. csoportban az ötödik helyet szerezték meg, mert Egyiptommal azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel végeztek.

Elméletileg a 2-7. helyezettek vehetnek részt a jövő tavasszal sorra kerülő olimpiai selejtezőtornákon, de a tizediknek is marad esélye az indulásra, ha a vb legjobb kilenc csapatából Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot, Brazília a Pánamerikai bajnokságot, míg a német-francia-horvát-spanyol-dán-norvég-svéd hetesből az egyik Európa-bajnok lesz.



Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, II. csoport:

Norvégia-Magyarország 35-26 (16-13)

Herning, 9000 néző, v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 48/35, illetve 43/26
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 6/6
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Magyarország: Mikler - Hornyák, Bodó 4, Bánhidi 4, Lékai 5, Balogh Zs. 11, Bóka 1, cserék: Székely (kapus), Nagy L. 1, Schuch, Ligetvári, Sipos, Ilyés, Juhász, Szita, Máthé,

Szövetségi kapitányok: Csoknyai István, Vladan Matics