„Szerencsére az elmúlt 18 év alatt jó néhány párosítást megéltem, még csak arrébb sem ülök, maradok ugyanabban a székben, a különbség annyi, hogy én köszönök be és én köszönök el – nyilatkozta a korábbi autóversenyző az M1-nek. – Ugyanolyan sokat fogok beszélni, de megígérem, hogy próbálom összeszedettebben és kevésbé tékozlóan szórni a mondataimat. És persze mellettem is olyanok ülnek majd, akik nem tévednek el a Forma-1 sűrűjében, hiszen akár Michelisz Norbi, akár Kiss Norbi, vagy bármelyik utazó riporterünk az elmúlt években gyakorlatilag a világ összes versenypályáját látta közelről, jó néhány infóval rendelkeznek, még akár olyanokkal is, amivel én nem, mert a saját tapasztalatukból jó néhány érdekes sztori a tarsolyukban. Szóval ilyen szempontból ez nem lesz egy nagy változás, a keretek fognak változni, de a tartalom nem.”
Wéber Gábor kérdésre válaszolva elárulta, nem készül új szlogennel a Monacói Nagydíjra. „Én az autósport irányából jövök, meg is maradok egy autósport iránt rajongó srácnak, aki ezért él-hal. Napi szinten amúgy is foglalkozom ezzel, úgyhogy ez nem fog megváltozni attól, hogy a jobb vagy a bal oldalára ülök a kommentátori fülkének.”