Itt az újabb bejelentés: Ocon a Renault-nál folytatja 2020-ban!

A Mercedes után a Renault csapata is bejelentést tett 2020-as versenyzőfelállásáról, mely a csillagosok egy másik versenyzőjéről szólt: Esteban Ocon a sárgákkal tér vissza jövőre!

Esteban Ocon (Fotó: Renault)

Napok óta erről szóltak a hírek, a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján végre hivatalossá is vált, hogy miközben Valtteri Bottas a Mercedesnél folytathatja pályafutását, a márka fiatal tehetsége, Esteban Ocon a Renault versenyzője lesz 2020-tól. A francia csapat két évre kötelezte el a fiatal tehetséget.


Ocon számára nem ismeretlen a Renault csapata, 2014-ben jogelődjükkel, a Lotusszal teljesítette első F1-es kilométereit, majd 2016-ban a gyári gárda hivatalos tesztversenyzője is volt. Egy évvel ezelőtt már egyszer közel került az enstone-i visszatéréshez, ám akkor hiába állapodott meg a kölcsönadásáról a Mercedes és a Renault, utóbbi csapat végül Daniel Ricciardót szerződtette Nico Hülkenberg mellé. Most jött a kárpótlás: Ocon az év végéig szóló szerződéssel rendelkező Hülkenberg helyére érkezik, az őt tavaly kiütő Ricciardo csapattársának.


„Örülünk, hogy Estebannal dolgozhatunk a következő két szezonban” – nyilatkozta Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Az F1-es pályafutása során Esteban már a sportág magaslatait és mélységeit is megtapasztalhatta, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnia. Emellett egy istenadta tehetség is. A célja, hogy mind a tehetségét, mind a vezetési tudását kamatoztatni tudja, és ez a vágya csak erősödött a távol töltött egy évében. Most csak rajtunk múlik, hogy a csapatunk a következő fázisba lép-e a fejlődés folyamatában.”


„Esteban már bizonyította, hogy képes a stabil pontszerzésre, hogy profi a pályán és a pályán kívül, és a fejlesztőversenyzőként szerzett tapasztalatai is értékesek, amikre a világbajnok csapatnál tett szert mostanság. Ez a csapatunk fejlődése szempontjából hasznos lesz.”




Esteban Ocon (Fotó: Esteban Ocon/Twitter) Esteban Ocon (Fotó: Esteban Ocon/Twitter)




A 23. születésnapját szeptember 17-én ünneplő Ocon már 18 évesen vezethetett Forma–1-es autót nagydíjhétvégéken, 2014-ben a Lotusnál, 2016-ban a Renault-nál volt tesztversenyző, majd utóbbi szezon belgiumi hétvégéjétől a Manor állandó versenyzője lett. 2017-re a Force India szerződtette, ahol két idényt töltött Sergio Pérez csapattársaként. Eddig 50 F1-es versenyt teljesített, két 5. hely volt a legjobbja, kétszer pedig a 3. rajtkockából rajtolhatott. Bár tavaly az időmérőkön felülmúlta Pérezt, a Force India tulajdonosváltása megpecsételte a sorsát: a mexikói mellé a csapatot felvásárló Lawrence Stroll fiát, Lance-t szerződtették, így a francia csapat és ülés nélkül maradt 2019-re.


„Mindenekelőtt büszkeséggel tölt el, hogy a Renault versenyzője lehetek. Enstone-ban nőttem föl, a Lotusszal kezdtem 2010-ben, aztán a Renault-val folytattam” – nyilatkozta Ocon. „Ezer szál köt ehhez a csapathoz és minden tagjához. Ők nyitottak ki előttem a motorsport kapuit. Másodszor elégedett vagyok, hogy a komoly ambíciókkal rendelkező csapat nekem szavazott bizalmat, és megadta a lehetőséget arra, hogy az F1 legmagasabb szintjén bizonyítsam a képességeimet. Ez egy felelősség, amit komolyan veszek. Bizalmat fektettek belém, hiszik, hogy előrébb vihetem a csapatot, ami pozitív nyomás számomra. Már alig várom, és igyekszem a legjobbamat nyújtani.”


Abiteboul eközben nem feledkezett meg a náluk három szezont eltöltő, de év végén távozni kényszerülő Nico Hülkenbergről sem. „Szeretnék köszönetet mondani Nicónak a fejlődésünkhöz való jelentős hozzájárulásáért! Amikor Nico úgy döntött, csatlakozik hozzánk, a csapat még csak kilencedik volt. Felhozott minket a negyedik helyre, miközben ő hetedik lett a bajnokságban. A szerződésének közeledő lejárta nehézzé tette a döntésünket, mivel Nico kulcsembere volt a fejlődésünknek. A szezon első fele nehéz volt számára, de tudom, hogy számíthatunk rá a második félévben” – mondta a francia.


Hülkenberg várhatóan a Haasnál próbálja meg folytatni 2010 óta íródó F1-es pályafutását. Ocon szerződésével Günther Steiner csapatfőnök nyilatkozata alapján egyetlen ellenfele lesz az ülésért: annak jelenlegi birtokosa, Romain Grosjean.


190901 BelgaGP időtábla