Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo nem látta értelmét – Hubert családja adott erőt neki

Ricciardo nem látta értelmét – Hubert családja adott erőt neki

Autosport, Racefans, Sky Sports
Nehezére esett Daniel Ricciardónak összeszednie magát és autóba ülni Belgiumban Anthoine Hubert tragikus halála után. A versenyzést is szinte jelentéktelennek érezte.

A mezőny tagjai közül sokan nem először szembesültek egy versenyzőtársuk halálával, Jules Binachi 2014-es szuzukai balesete ehhez még nem elég régi emlék. Hozzászokni egy ilyen helyzethez viszont nem lehet, és nyilvánvalóan nem is szabad. A vasárnapi Belga Nagydíjnak több F1-es versenyző (Charles Leclerc és Pierre Gasly) is úgy vágott neki, hogy nem egészen egy nappal előtte egy barátját veszítette el, akit gyerekkora óta ismert. Az F2-ben versenyző Anthoine Hubert halála azonban a többi versenyzőt is mélyen megrázta.

Többen már a futam előtt elismerték, szívesebben lennének bárhol máshol, mint a végzetes baleset helyszínéül szolgáló pályán, egy F1-es versenyen. Daniel Ricciardo utólag beszélt arról, mennyire nehéz volt rávenni magát, hogy sisakot és tűzállót öltsön. „Örülök, hogy vége van. Örülök, hogy a verseny lement. Elég furcsa, de ma a legjobb módja a tiszteletünk kinyilvánításának az volt, hogy versenyeztünk. Ugyanakkor nem hiszem, hogy bármelyikünk is itt akart most lenni, és versenyezni akart volna. Legalábbis én nem. De biztosra veszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül” – fogalmazott az ausztrál.

Mindezt az egész mezőny talán legoptimistább tagja, a magából a pozitív energiát napként sugárzó Ricciardo mondta, akinek szenvedélye a versenyzés, és akinek az autóban ülve minden egyes mozdulatáról lerí, mennyire imádja és élvezi, amit csinál. Ez a kontraszt mindent el is mond arról, milyen helyzetben kellett felsorakoznia a mezőny tagjainak a vasárnapi rajthoz.

Motor Racing - Formula One World Championship - Belgian Grand Prix - Race Day - Spa Francorchamps, Belgium

„Nehéz volt. Nehéz volt itt lenni, és próbálni bátor arcot vágni. Tudom, hogy a paddockban sok embert mélyen érintett a szombati. És szerintem mindenki megkönnyebbült, hogy vége van ennek, és mehetünk innen. Remélem, ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen történt” – tette hozzá Ricciardo.

Megkérdezték tőle, megfordult-e a fejében, hogy el sem indul a versenyen. „Igen. Tegnap este, igen. Fölteszed magadnak a kérdést, hogy tényleg megéri-e. Végső soron ez egy egyszerű kérdés, de nagyon őszinte is. Igen, ez a munkánk és hivatásunk, ez az életünk. De közben mégis csak annyi, hogy autókkal megyünk körbe-körbe.”

Ricciardót aztán az emelte ki kicsit a gödörből, amikor versenyzőtársaival és a csapatok tagjaival felsorakoztak a célegyenesben a vasárnap délelőtti F3-as verseny előtt, és kifejezték részvétüket az elhunyt Hubert szintén megjelenő édesanyja és testvére felé. „Hogy őszinte legyek, a családtagok látványa nagyobb erőt adott, mint bármi más. Le a kalappal előttük, hogy ezt nem csak kötelességből tették meg. Nem tudom, mit mondhatnék. Elképzelni sem tudom, milyen helyzetben vannak most. Úgy éreztem, ők mindannyiunknál sokkal erősebbek voltak ma.”

Anthoine Hubert testvére és édesanyja a spái célegyenesben tartott megemlékezésen (Fotó: XPB) Anthoine Hubert testvére és édesanyja a spái célegyenesben tartott megemlékezésen (Fotó: XPB)

Ezek után a versenypályán már nem remegett meg a keze és lába, és nem is gondolt arra, hogy mi történt a Radillon-kanyarban az előző napon. „Ahogy a versenyzéstől elönt az adrenalin, az ilyesmit félreteszed. De teljesen félretenni ezt ma nem volt lehetséges. Még így is ott volt bennünk. A küzdelem hevében – bármilyen furcsa is – jobban tudsz figyelni a küzdelemre, mint arra, ami tegnap történt. De teljesen kiiktatni nem lehet, mert annyira friss még.”

 

Csak szabadulni Spából…

A verseny pechesen alakult Ricciardo számára, hiszen már az első kanyar után balesetbe keveredett. Kimi Räikkönen és Max Verstappen La Source-ban történt ütközése után a renault-snak hirtelen kellett fékeznie a kanyar kijáratát követően, mivel a lendületet vesztő Red Bull éppen elé került. Ahogy ezt megtette, az egyik Racing Point hátulról nekikoccant a gépének. „Nagyon megsérült az autóm az első körben, elég kemény ütést kaptam az első kanyarban” – mesélte az ausztrál.

Kényszerű boxkiállásakor sárga gumikat kapott, amikkel aztán 43 kört teljesített a célig. A végére azonban annyira lelassult, hogy sorra előzgették az ellenfelek. Csak a 14. helyen ért célba. „Kiálltam a boxba, mert azt gondoltam, talán föl is kell adnom. Aztán föltettük a közepes gumit, és próbálkoztunk. Megleptük magunkat, mert tovább bírtuk rajtuk, mint hittük. Aztán kitartottunk, maradtunk, mert ez volt az egyetlen esélyünk, és megért egy próbát. Nem sikerült.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Bár autójuk versenyképes volt Spában, a büntetésük és a rajtnál történt balesete miatt elmaradt a pontszerzés. Ez viszont most kevésbé érdekelte Ricciardót. „Bármilyen más körülmények között sokkal mérgesebb lennék egy ilyen futam után. De az egész hétvége után ez csak egy verseny volt számomra. Hogy őszinte legyek, már alig várom, hogy szabaduljak innen. Mindenkinek nehéz volt ez a nap, mennék tovább, ennék egy kis pizzát Olaszországban, hogy kicsit jobb hangulatba kerüljek.”

A nap végén Ricciardo nem felejtett el gratulálni Charles Leclerc-nek, az elhunyt Hubert barátjának és pályatársának az első F1-es futamgyőzelméhez. „Érzelmes hétvége volt. Bravó, Charles! Az első futamgyőzelmed a Forma–1-ben – tudom, hogy mennyire keserédes ez most, de a vegyes érzések között legyen ott a büszkeség is! Furcsa, hogy ma a versenyzés volt a legjobb, amit tehettünk. Nagyon felszabadított. És mondom ezt úgy, hogy szerintem mindannyian örülünk, hogy távozhatunk innen” – írta Instagramján, ahol monacói kollégája külön meg is köszönte kedves szavait.

Borítókép: Charles Leclerc és Daniel Ricciardo nehezen élte meg Hubert elvesztését (Fotó: XPB)

További tartalmak