Musorujsag
Élő Eredmények

Közel egy hónapig nem használhatta szélcsatornáját a Renault

Közel egy hónapig nem használhatta szélcsatornáját a Renault

Motorsport
Hetekre le kellett állítania a szélcsatornáját a Renault-nak – ez is közrejátszott abban, hogy a szezon második felére megtorpant fejlődésük.

Miután az előző évben sikerült a középmezőny élére állnia, a gyári Renault-csapat 2019-re a konstruktőri negyedik helyének megerősítését és a három élcsapatra való további felzárkózást tűzte ki célul. Az idény végéhez közeledve kijelenthető, ezúttal kissé célt tévesztettek. Jelenleg a bajnokság 5. helyén állnak, hátrányuk már 33 pont a náluk kiegyensúlyozottabb McLarennel szemben, és azt sem lehet állítani, hogy autójuk tempóban közelebb tudott férkőzni a Mercedes, Ferrari, Red Bull trióhoz.

Az idei autójukat egy, a 2017 óta gyártott összes modelljüknél megfigyelhető gyenge pont jellemzi: aerodinamikailag nem elég stabil, mivel az elnyújtott kanyarokban a kerekek elfordulásával következetlenül termeli a leszorítóerőt. Kanada után még reménykedve beszéltek arról, hogy az erősebb motorjukkal és a Franciaországban bevetendő átfogó fejlesztési csomagjukkal hatalmas lépést tehetnek, ám az újítások futamokra vakvágányra vitték őket. Gyengélkedésük után be kellett látniuk, hogy az R.S.19-essel alapvető problémák vannak, melyek viszont nem az autó tervezésében, hanem az ehhez használt eszközökben gyökereznek.

Nem véletlen, hogy amióta 2017-ben szélesebb gépekre váltott az F1, a csapatnak azóta vannak hasonló aerodinamikai problémái. Ezt felismerve Cyril Abiteboul csapatfőnök az év közepén válaszlépésre és gyökeres változtatásra sarkallta gárdáját, melynek következménye az lett, hogy felülvizsgálták a szélcsatornájuk működését. Mint azt a Motorsportnak elárulta, a nyári szünetben alaposan visszavetette fejlesztési programjukat, hogy hetekig nem használhatták a berendezésüket, ám tekintettel kellett lenniük a hosszabb távú jövőre, melynek sikerességéhez nélkülözhetetlen lesz, hogy jól működjön minden eszközük. Elvégre a 2021-es új autókon lassan el kell kezdeniük dolgozni.

Renault (Fotó: XPB)

„Ismerjük a problémát. Az első szárnyunk rendkívül érzékeny. Az, ahogyan a levegőt tereli a kocsitestre, a padlólemezre és így tovább… egyszerűen túl érzékeny, és a szélcsatornánkban nagyon sok mindenre rájöttünk” – magyarázta Abiteboul. „Ehhez a nyári gyárleállásnál hosszabb időre le kellett állítanunk a szélcsatornát, aminek hatása volt a fejlesztésünkre. Mivel párhuzamosan több projekten is dolgoztunk, késésbe kerültünk. De ez egy befektetés volt.”

A különböző gyári eszközök és felszerelések rendbetétele alapja egy csapat sikerének, hiszen manapság a fejlesztés hatékonysága ezeken múlik. „Ha el akarjuk érni azt a szintet, amit a végére célba vettünk, muszáj meglépnünk az efféle dolgokat. Szóval ez egy biztató előjel. De annyi mindent kell még tennünk, hogy inkább csak megyünk tovább leszegett fejjel.”

A szélcsatorna említett leállása hetekig tartott. „A nyári szünet előtt és után került rá sor, ami azt jelenti, hogy szinte egy teljes hónapot elveszítettünk. Ez idő alatt egyáltalán nem használhattunk szélcsatornát. De előre terveztük ezt. Az egész az előző vezetőségig megy vissza, akik nagyon keveset költöttek erre. Előbb-utóbb muszáj volt meglépnünk. Közeledik 2021, és minden téren fel kell készülnünk. Még úgy is, ha ezért idén áldozatot kellett vállalnunk a fejlesztés terén.”

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak