Elvették a Renault Japán Nagydíjon megszerzett pontjait

Az FIA igazat adott a Racing Point felvetésének - bár a Renault fékerő-elosztó rendszerét szabályosnak, annak felhasználási módját mégis szabálytalannak ítélték.

Azok a bizonyos kiskapuk, amiket a tervezők, a mérnökök mindig szívesen és rendkívül furmányos módon próbálnak kihasználni. Nos, ez az a rés, amin keresztül most a Renault szakemberei, bár a szabályok adta keretek között, de mégis átlépték a határokat.

Az FIA ugyanis úgy döntött a Racing Point által elindított, a Renault fékrendszerét illető megoldással kapcsolatos kifogását illetően, hogy a rózsaszín csapatnak ad igazat annak ellenére, hogy a franciák fékerő-elosztás vezérlését szabályosnak találták. Amit nem találtak szabályosnak, az a felhasználási mód, ami szembe megy a lefektetett szabályokkal, melyek kimondják, hogy „az autót a versenyzőnek önállóan, segítség nélkül kell vezetnie”.

A FIA az elmarasztaló indoklásban egyértelművé tette, hogy az egyébként szabályos rendszer olyan rásegítő megoldásokat tartalmaz a programjában, ami adott esetben helyettesítheti a pilóta reflexeit, és ezzel előnybe hozhatja alkalmazóját.



Ennek okán a Renault minkét pilótáját kizárták a Japán Nagydíjról, vagyis elvették Daniel Ricciardo hatodik és Nico Hülkenberg kilencedik helyét, amivel így a közvetlen rivális, a McLaren igen jó helyzetbe került. A wokingi istálló ezzel gyakorlatilag bebiztosította konstruktőri negyedik helyét, mialatt az ötödikért vívott csatában a Renault-ra felzárkózott a Toro Rosso és a Racing Point is.

A francia csapat az FIA által megadott határidőn belül (csütörtök, délelőtt mexikói idő szerint 10 óra) fellebbezhet a döntés ellen, egyelőre azonban csak mérlegelik ennek lehetőségét. Ezt egy, a szövetség döntése után kiadott sajtóközleményben közölték a nyilvánossággal, melyben kiemelik, tiszteletben tartják az FIA álláspontját.

A Renault-nak azért van némi jó híre is a hétvégére: úgy tűnik, a motorjuknak fekszik a mexikói pálya, hiszen az utóbbi két évben a Red Bull révén a franciák is ünnepelhettek a dobogó legfelső fokán.