Musorujsag
Élő Eredmények

„F1-es újjászületés” – több mint 70 F1-es gép egy helyen!

„F1-es újjászületés” – több mint 70 F1-es gép egy helyen!

Gpfrance.com
Idén ünnepli indulásának 70. évfordulóját a Forma–1, és ebből az alkalomból egy izgalmasnak ígérkező múltidéző rendezvénnyel készülnek a szintén kerek születésnaphoz jutó franciaországi pályán.

1950 májusában rendezték a Forma–1-es világbajnokság legelső futamát. A sorozat tavaly már az 1000. versenyét is teljesítette, 2020-ban pedig a születése 70. évfordulóját fogja ünnepelni. Ennek jegyében a tulajdonosok már bemutatták idén használt évfordulós logójukat, miközben most az is kiderült, hogy az idei Francia Nagydíjon egy nem mindennapi ünnepséget is szerveznek.

A futam helyszíne, a Paul Ricard-versenypálya 50 éve nyitotta meg kapuit, és a szervezők e két évfordulót összekapcsolva úgy döntöttek, a 26-a és 28-a között megrendezett nagydíjhétvégéjükön egy több mint 70 történelmi versenyautó bemutatásával és felvonulással egybekötött ünnepséget tartanak, mely az „F1-es újjászületés” (F1 Revival) nevet kapta.

A tervek szerint az F1 számos jelenlegi és korábbi csapatának négykerekűi pályára hajtanak. A ringen több mint 40 masina fog köröket teljesíteni a hétvége során, miközben a nagyjából 70 modellt egy 3000 négyzetméteres területen állítják ki a hétvége során, és mindenki megtekintheti őket. A Ferrari, a Renault, a Cooper, a Brabham, a March, a Surtees, a Lotus, a Shadow, a Tyrrell, a McLaren, az Arrows, a Toleman, a Larousse, a Ligier, a Williams, a Benetton, a Prost, a Toyota, a Toro Rosso és a Marussia autói is láthatóak lesznek a múltidéző bemutatón. Azt két részre fogják bontani az autók tervezése és a használt motorjuk alapján. A kiállítás egyik színpadát az 1950-től az 1980-as évekig használt masinák lepik el, míg a másik helyszínen az 1980-as évektől a 2000-es évekig versenyző konstrukciókat mutatják be. Hogy pontosan mely modellekkel találkozhat a közönség, azt hamarosan bejelentik.

A felvonulással és a kiállítással a szervezők az elmúlt évtizedek technikai evolúcióját kívánják bemutatni, valamint a szemléltetik, hogyan változtak a szabályok az idők során.

„Örömmel jelentem be, hogy a paddockban létrehozzuk az ’F1-es újjászületést’ és ezt a bemutatót a Francia Nagydíjon. Ez a show egy generációkon átívelő ünneplése lesz a különböző évfordulóknak, melyek a nagydíjunkhoz kapcsolódnak” – nyilatkozta az ünnepségről Éric Boullier, a Francia Nagydíj idén kinevezett ügyvezető igazgatója.

Borítókép: Fotó: Gpfrance.com

További tartalmak