Musorujsag
Élő Eredmények

Az orosz focit is felfüggesztették, karanténban a Hertha

mti
A koronavírus-járvány miatt továbbra is világszerte - így Magyarországon is - halasztják vagy törlik a különböző sporteseményeket, illetve speciális intézkedéseket hoznak.

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) további értesítésig minden versenysorozatát elhalasztotta. Ez az európai kupasorozatok (Bajnokok Ligája, CEV Kupa, Challenge Kupa) mellett a strandröplabda-versenyeket, az utánpótlás Európa-bajnoki selejtezőket, illetve az Európa-ligát is érinti. Utóbbi kettőben a magyar válogatottak is szerepeltek volna.

Törölték az idei Man-szigeti motorversenyt, amelyet május 30. és június 13. között rendeztek volna meg. Az Anglia északnyugati partjainál lévő szigeten először 1907-ben rendeztek motorversenyt, amelyet a sportág leghíresebb, egyben legveszélyesebb viadalának tartanak.

Az autós gyorsasági NASCAR-sorozat hét futamát halasztották el az Egyesült Államokban életbe léptetett új korlátozásokat követően, amelyek nyolc hétre megtiltották az 50 fősnél nagyobb létszámú események megrendezését. A szervezők kiemelték: reményeik szerint így is sikerül majd megrendezniük a szezon mind a 36 futamát. Hozzátették: bíznak abban, hogy május 3-án Martinsville-ben folytatódhat a sorozat, amely február közepén kezdődött, és négy versenyt sikerült megrendezni.

A finn Jokerit Helsinki és a kazah Barisz Nur-Nurszultan visszalépése miatt az orosz bázisú jégkorong-bajnokság (KHL) vezetőtestülete egyhetes szünetet rendelt el a rájátszásban, amelyben jelenleg hat, kizárólag orosz csapat maradt versenyben: az SZKA Szentpétervár, a Szibir, az AK Barsz Kazany, a Szalavat Ufa, a CSZKA Moszkva és a Dinamo Moszkva.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) későbbre halasztotta a Gyémánt Liga-sorozat első három versenyét. A világ legjobb atlétái április 17-én Katarban kezdték volna a szabatéri szezont, amit május 9-én és 16-án két kínai verseny követett volna. A sanghaji viadalt a tervek szerint augusztus 13-án pótolják, a másik két versenyre várhatóan csak a sorozat zürichi döntőjét követően – szeptember 11. után – kerül sor.

Az Orosz Labdarúgó Szövetség az elmúlt hétvégén még rendezett ugyan mérkőzéseket, de kedden a testület végrehajtó bizottságának elnöksége már úgy döntött, hogy a sportágban minden eseményt azonnali hatállyal fel kell függeszteni április 10-ig.

A Hertha BSC labdarúgócsapata 14 napra karanténba került, mivel egyik meg nem nevezett játékosának pozitív lett a koronavírus-tesztje. A berlini együttes háromnapos kihagyás után kedden kezdte volna újra az edzéseket, de így a játékosok két hétig otthon maradnak.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) május elsejéig eltekint a személyes meghallgatásoktól – tudatta a lausanne-i székhelyű testület sajtószolgálata. Az ügyek tárgyalásával azonban nem áll le a CAS, a meghallgatásokra videokonferenciák formájában kerül sor.

Az Európai Torna Szövetség (UEG) elhalasztotta a férfi és női tornászok olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságát. A férfiak Bakuban versenyeztek volna május 27-től 31-ig, míg a nők Párizsban április 30. és május 3. között. Nem rendezik meg a kontinensbajnokságot gumiasztalban május 7-10. között Göteborgban, valamint ritmikus gimnasztikában május 21-24. között Kijevben. A rendezők és a tornaszövetség elkötelezett, hogy a versenyeknek új időpontokat találjanak az év második felében, ezt igyekeznek április végéig közzétenni. Az UEG az európai tornászoknak járó olimpiai kvótákról megkezdte az egyeztetést a nemzetközi szövetséggel (FIG).

Országúti kerékpárban is újabb rangos versenyeket halasztottak el. Ezúttal az öt legnagyobb egynapos viadal közé tartozó Paris-Roubaix és Liege-Bastogne-Liege esett áldozatául a koronavírus-járvány terjedésének. Előbbire április 12-én, utóbbira április 26-án került volna sor, míg a Milánó-Sanremót és a flandriai körversenyt már korábban elhalasztották. Szintén nem rendezik meg az április 22-ére kiírt Vallon Nyíl egynapos viadalt. A nemzetközi szövetség (UCI) már korábban április 3-ig minden versenyt leállított, az utolsó viadal a múlt szombaton befejeződött Párizs-Nizza volt.

Az Egyesült Államokban óriási népszerűségnek örvendő pankráció ünnepének számít a Wrestlemania, amelyet idén nagyjából 70 ezer néző előtt rendeztek volna floridai Tampában április 5-én. A járvány miatt ugyanakkor az esemény szervezője úgy döntött, a mérkőzéseket egy zárt stúdióban rendezik meg, így a rajongók csak televízión keresztül szoríthatnak kedvenceikért.

További tartalmak