Wimbledon és a US Open között lehet jövőre az olimpia

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő évre is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel és más sportági szövetségekkel, miután a koronavírus-járvány miatt kedden elhalasztotta a tokiói játékokat.

Ezt John Coates, a NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője nyilatkozta csütörtökön a japán Jomiuri című lapnak. Hozzátette: a remények szerint négy héten belül sikerül dönteni az új időpontról.

Coates elmondta azt is, hogy jövőre a július 11-én záruló wimbledoni teniszbajnokság és az augusztus 30-án rajtoló US Open közé terveznék a tokiói játékokat.

Az eredeti tervek alapján a 2021-es úszó-világbajnokságot Fukuokában július 16. és augusztus 1. között, az atlétikai vb-t Eugene-ban augusztus 6-tól 15-ig tartanák, de a sportági szövetségek készek tárgyalni a módosításról.

Az idei tokiói olimpia július 24-én kezdődött volna, és augusztus 9-én ért volna véget, azonban a világjárvány miatt a japán szervezők abban állapodtak meg a NOB-bal, hogy egy évvel elhalasztják. Az elnevezés azonban marad Tokió 2020.

Megkezdte munkáját az újrakezdés munkacsoport

A tokiói olimpia és paralimpia keddi elhalasztása után csütörtökön megkezdte a munkát a most alapított munkacsoport, a "Tokió 2020 újrakezdés", amelynek első feladata az, hogy kijelölje a játékok új időpontját. "Példátlan kihívás előtt állunk" - mondta a szervezőbizottság elnöke, Mori Josiro.

A grémium mintegy 30 fős, s már dolgozik azon, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott seregszemléknek új dátumot találjon. A hírek szerint nem csak nyári rendezés jöhet szóba, elképzelhető, hogy az év első felében lesz az olimpia.

"Versenyt futunk az idővel. Nagyon sok olyan probléma van, amelyeket nem lehet megoldani addig, amíg nincs új időpont" - fogalmazott Muto Tosiro, a szervezők vezetője.

Ezek közé a megoldásra váró feladatok közé tartozik például az, hogy a mintegy 11 ezer sportolónak otthont adó olimpiai falu jövőre is rendelkezésre áll-e majd, miután a benne lévő lakásokat már eladták, s a tulajdonosok ősszel már költöznének.

Emellett Muto a jegyértékesítés, a biztonság, a versenyhelyszínek és a közlekedés kérdését is megemlítette, mint fontos témát. Ehhez jön még "több ezer szerződés", a közvetítő médiumok, a szponzorok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti ötkarikás bizottságok érdekei, kívánságai.

"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben próbára leszünk téve" - ismerte el Muto.

Koike Juriko, Tokió kormányzója azt mondta: a főváros óriási feladat előtt áll. "Halmozódnak a gondok. De ez még mindig jobb, mint a törlés" - hangsúlyozta.

Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül. A NOB csütörtökön a tervek szerint 33 nemzetközi sportszövetséggel telekonferenciát tart a legfontosabb kérdésekről.