
Szalay Balázs közölte, az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-gyártók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen ilyenkor a marketingkiadások csökkennek leghamarabb.
„Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. A mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs” – mondta Szalay. Hozzátette, nagy valószínűséggel a gyári csapatok nagy része kiszáll majd az autósport minden szakágából – legalább egy-két évre -, mert nem lesz más választásuk, és nagyon lassan költözik majd újra élet az autósportba.
A járvány miatt csütörtök délután is további halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már több mint 650 halasztási vagy visszavonási kérelmet kapott a szervezőktől, ez a nemzetközi versenynaptár harminc százalékát jelenti. Az UCI visszatéríti a törölt események regisztrációs díját, ezzel is segíti a szervezőket.
Sebastien Ogier hatszoros ralivilágbajnok azt reméli, hogy augusztusban Finnországban folytatódhat az idény, meglátása szerint ez a legoptimistább forgatókönyv. A negyedik versenyhétvégét Mexikóban lerövidítették, a portugáliai és szardíniai rali pedig elmaradt. A következő versenyére Kenyában kerülne sor júliusban. A francia pilóta hozzátette, a távoli célpontokra (Új-Zélandra, Japánba) rendkívül költséges elutazniuk a válság sújtotta csapatoknak.
Fritz Keller, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke szerint a profi futballra drámai hatással lesznek a koronavírus-járvány gazdasági következményei. A DFB vezetője csütörtökön azt mondta: „minél tovább húzódik a krízis, annál több lesz a csőd a profi labdarúgásban”. Keller hozzátette, elsősorban másod- és harmadosztályú kluboknál számít erre, de úgy érzi, hogy az élvonalbeli klubokat is veszélyezteti.
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan 38 éves svéd labdarúgója újra edzésbe állt, méghozzá hazájában, a Hammarby együttesénél, amelyben 25 százalékos tulajdonrészt vásárolt tavaly novemberben. Ibrahimovic március közepén hagyta el Olaszországot, a koronavírus-járvány első európai gócpontját, és visszatért szülőföldjére. A támadó csütörtökön a legutóbbi élvonalbeli idényben bronzérmes Hammarby első csapatának néhány tagjával készült, és Jesper Jansson igazgató szerint láthatóan nagy örömmel dolgozott náluk.
Angelo Binaghi, az Olasz Tenisz Szövetség vezetője elmondta, az eredetileg május közepére tervezett, végül elhalasztott Masters 1000-es római tornát az őszre csúsztatott Roland Garros előtt, de akár utána is pótolhatják. Amennyiben viszont a salakpályás tornát nem sikerül közvetlenül szeptember 20. előtt vagy október 4. után betenni a versenynaptárba, azt is kivitelezhetőnek tartja, ha novemberben vagy decemberben, de már fedett pályán rendezzék meg.
A Nemzetközi Curling Szövetség már korábban elhalasztotta a férfi, a női, a vegyes páros és a szenior világbajnokságot is, csütörtökön pedig bejelentette, hogy egyiket sem rendezi meg idén.