Musorujsag
Élő Eredmények

Jótékonysági szimulátorbajnokságot indítanak Leclerc-ék

Jótékonysági szimulátorbajnokságot indítanak Leclerc-ék

Racefans
Olyannyira megtetszett a Forma–1 szimulátoros bajnoksága a résztvevő öt F1-es versenyzőnek, hogy már egy ezen a hétvégén rajtoló újabb sorozathoz is csatlakoztak a játékkal – jótékony céllal.

A múlt hétvégén jelentősen kibővült a Forma–1 Virtuális Nagydíj királykategóriás résztvevőinek listája. A már az első futamon is induló Nicholas Latifihez és Lando Norrishoz a múlt heti ausztráliai (hivatalosan vietnámi) fordulóban csatlakozott Charles Leclerc, George Russell, Alexander Albon és Antonio Giovinazzi is. A hat versenyző előzetesen egymás ellen versenyezve ismerkedett az F1 2019-es Codemasters-játékkal, a futamot követően pedig közös videóbeszélgetésben állapodtak meg a folytatásról és arról, hogy akár az F1-es hétvégéken kívül is  megküzdenek egymással.

Ez utóbbi célt aztán összekötötték egy jótékony kezdeményezéssel: egy új minibajnokság indul Race For The World (Verseny a világért) néven a hétvégén, számos F1-es, F2 és más kategóriában küzdő versenyzővel. Összesen három futamot tartanak, az elsőt most szombaton, a másodikat április 14-én, kedden, a harmadikat pedig április 17-én, pénteken. E futamok célja az adománygyűjtés: Leclerc, Russell, Albon, Norris, Giovinazzi, Latifi és a többiek összesen 100 ezer dollárt szeretnének összehozni, amit az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak ajánlanak aztán föl a koronavírus elleni küzdelemhez.

„Ez a kezdeményezés egy reakció a jelenlegi világjárványra, miközben lehetőség a versenyzőnek arra, hogy ismét online versenyezzenek, szórakoztassák a világ szurkolóit, és pénzt gyűjtsenek a WHO alapítványa számára, amit a koronavírus elleni küzdelemhez hoztak létre” – közölték a verseny szervezői.

A háromversenyes sorozatot az F1 hivatalos szimulátorversenyéhez hasonlóan a Codemasters játékával fogják megrendezni, a verseny 25%-os távon zajlik majd, ám hogy mikor mely pályán, azt csak közvetlenül a kezdés előtt 15 perccel fogják kisorsolni. Az első megméretés ma 19 órakor kezdődik.

A résztvevők névsora egészen mutatós, főként aktív autóversenyzőkből áll, ám kakukktojásként szerepel rajta a belga futballkapus, Thibaut Courtois, valamint Albon öccse, Luca neve is.

A versenyeket a résztvevők a Twitch-oldalukon, valamint közös közvetítésben sugározzák majd.

Videó a versenyre való felkészülésről:

Nézd meg iamcharlesleclerc16 Practicing for tomorrow’s race ! című tartalmát a twitch.tv weboldalon

A Race For The World elnevezésű szimulátorverseny nevezési listája:

Charles Leclerc (F1)

Alexander Albon (F1)

Lando Norris (F1)

George Russell (F1)

Antonio Giovinazzi (F1)

Nicholas Latifi (F1)

Antonio Felix da Costa (Forma–E)

Giuliano Alesi (F2)

Louis Déletraz (F2)

Sean Gelael (F2)

Antonio Fuoco (F2)

Callum Ilott (F2)

Christian Lundgaard (F2)

Pietro Fittipaldi (ázsiai F3)

Arthur Leclerc (Regionális Formula Európa-bajnokság)

Nick Cassidy (Super Formula)

Luca Salvadori (motorversenyző)

Luca Albon (Alexander Albon 16 éves öccse)

Thibaut Courtois (futballkapus)

További tartalmak