Akár azt is írhatnánk, a sors ezt most jól visszaadta a Renault-nak. 2018-ba kell visszakanyarodnunk. A szezonnak a Renault egy új, ígéretesnek tűnő versenyzőpárossal vágott neki: Nico Hülkenberg mellé Carlos Sainz érkezett a Toro Rossótól. Úgy tűnt, a csapat talán végleg megoldást talál versenyzőkérdésére, és rálelt arra a duóra, amely véget vethet az ezen a fronton addig látott állandó variálgatásuknak.

De ők másképp gondolták. Elérhető volt számukra egy francia tehetség, Esteban Ocon, akinek előmeneteléért mindent megtett a neki ülést kínálni nem tudó Mercedes. Lényegében már meg is állapodtak arról, hogy Ocon váltja Sainzot. Arra készültek, hogy cserbenhagyják a hozzájuk nagy reményekkel érkező spanyolt a francia kedvéért. Aztán jött a hirtelen fordulat: Daniel Ricciardo úgy döntött, el akarja hagyni a Red Bullt, és célállomásának a Renault-t választotta. A sárgák ennek olyannyira megörültek, hogy gyorsan rácsapták az ajtót Oconra és Toto Wolffra is, előkaptak a széfből egy zsák pénzt, és a szerződéssel együtt Ricciardo kezébe nyomták hálájuk jeleként.

Ezért az egy futamgyőztes versenyzőért két nagy reményű tehetséget is cserbenhagytak. Most pedig ez a versenyző hagyja cserben őket.

Amikor még minden szép volt: Cyril Abiteboul mutatja be a Renault új versenyzőjét, Daniel Ricciardót 2019 telén (Fotó: XPB)

Ricciardo addigi csapata, a Red Bull nem tudta mire vélni a váratlan fejleményt. Annyira hittek a két csapat közötti szintkülönbség erejében, hogy érezhetően nem készültek fel Ricciardo távozására. Helmut Marko meg is jegyezte: a Renault ügyesen megvezethette az ausztrált, ha el tudta hitetni vele, hogy belátható időn belül jön a nagy enstone-i fölemelkedés, és bizonyára az évi 20 millió euró fölötti fizetés is meggyőző erejű volt, amellyel ők még úgy sem tudtak versenyezni, hogy az utolsó pillanatban még egyszer jól megnyomták a ceruzát.

Akkor talán azt gondoltuk, Markóból a sértődöttség beszél. Aztán most itt vagyunk 2020 májusának közepén, és a helyzet sokat változott a közel két évvel ezelőttihez képest. Daniel Ricciardo újabb váratlan manővert mutatott be a pályán kívül: jelezte, hogy együttműködésük második évének végén búcsút is int a Renault-nak, és a McLarennél folytatja.

Ez aztán a gyomros!

Eddig a Renault bánt kegyetlenül mindenkori versenyzőivel, s mutatkozott hálátlannak velük szemben, most fordult a kocka. Korábban a csapat hitette el Kevin Magnussennel, Carlos Sainzcal és Nico Hülkenberggel, hogy projektjük kulcsfigurái lehetnek, hogy együtt válhatnak sikeressé, miközben a későbbi kirúgásukkal bizonyították, hogy ők maguk sosem hitték ezt el. Most az a személy játszotta el ugyanezt velük, akire végül őszintén a jövőjüket szerették volna építeni.

A szakításról kiadott közlemény nagyon szűkszavú volt, a benne megszólaló Cyril Abiteboul mégis mindent elmondott benne. Semmi hálálkodás az együtt töltött időért, semmi köszönet azért, hogy segített nekik egyről a kettőre jutni (nem mintha jutottak volna egyről a kettőre…), csak egy késszúrás a hátba. „A mi sportágunkban, és különösen a mostani rendkívüli helyzetben egy gyári csapat számára kritikus érték a kölcsönös bizalom, az egység és az elkötelezettség” – hangzott a szúrós mondat, amely lényegében azt mondja ki, hogy Ricciardo ezen értékek egyikének sincs birtokában.

Megcsalás a vonzó testvérrel…

Abiteboul frusztrációja érthető. Ricciardóra ő és csapata tényleg amolyan megváltóként tekintett. A kiábrándítóan alakult tavalyi szezonjuk végén a pozitívumot is éppen az ausztrál érkezésében találta meg. Úgy vélte, azzal, hogy egy futamgyőztes, egy igazi élversenyző csatlakozott hozzájuk, ráébredhettek arra, milyen hiányosságaik vannak az élcsapatokhoz képest. Ricciardo tökéletes mércét jelentett a Renault-nak. A csapatnak egyébként sokat adó Nico Hülkenberget is azért penderítették ki kegyetlenül a Forma–1-ből, mert csapattársához mérték, és nem érezték úgy, hogy a pesszimistább (vagy éppen realistább?) hozzáállása, a visszaesés láttán eltűnő lelkesedése jótékony hatással van a csapatra. Hülkenberg a csapat zuhanását érezte, mert ott volt már évek óta, Ricciardo viszont a felemelkedést szem előtt tartva érkezett meg. Örök optimizmusa, energiája és lendületessége nagyon is jót tett a gárdának.

A Renault előbb elhitette Ricciardóval, hogy nagy dolgok várnak rájuk együtt, aztán Ricciardo hitette el a Renault-val, hogy ténylegesen nagy dolgokra tartja hivatottnak párosukat. És míg korábban a csapat „csalta meg” a versenyzőit, most a versenyző „csalta meg” a csapatot. Ráadásul a létező legfájóbb módon: a vonzóbb testvérrel…

Ricciardo 2021-es csapatválasztása két dolgot jelez. Az egyik, hogy nem azt kapta a Renault-tól, amit a szerződésük aláírásakor remélt. A másik, hogy a Renault nagyon nincs jó helyzetben. És Abiteboul-nak most az utóbbi miatt kellene inkább aggódnia.

A franciák Ricciardo érkezésekor büszkén hirdették: annak, hogy egy élversenyző aláírt hozzájuk, üzenetértéke van. Bizonyítja, hogy csapatuk jó úton halad projektjével, a dolgok állása, a terveik elég jók ahhoz, hogy meggyőzzenek egy versenyzőt, aki belülről ismeri az élcsapatok szintjét. Ugyanez a gondolatmenet viszont most is igaz lehet: annak, hogy egy élversenyző elhagyja őket, üzenetértéke van. Azt sugallja, hogy csapatuk nem halad jó úton a projektjével, a dolgok állása, a terveik nem elég jók ahhoz, hogy meggyőzzenek a maradásról egy versenyzőt, aki belülről ismeri az élcsapatok szintjét…

Mit tud a McLaren, amit a Renault nem?

Abiteboul dühös, mert versenyzőjétől visszakapta azt, amit korábban ő adott előszeretettel a többi versenyzőjének. Nem láthatunk bele, pontosan mi történik mostanság a Renault-nál. Lehetséges, hogy már formálódik náluk az új éra domináns autója, mint 2014 előtt formálódott a szabályváltozásra szintén nagyon rákészülő Mercedesnél is. Ám ezek a kifelé sugallt üzenetek nem festenek ilyen jó képet. A vélemények korábbi állandó variálása, amely a sok versenyzőcseréhez vezetett az elmúlt idényekben, irány nélküliséget sugall. Ezt erősíti az is, hogy a csapat tavaly már nemcsak versenyzőjétől (Hülkenberg) vált meg, hanem addigi technikai igazgatójától, Nick Chestertől is, akit felelőssé tettek az autójukkal kapcsolatos, évek óta meg nem oldott problémákért. Vagy az, hogy miközben Abiteboul büszkén jelentette be 2018-ban, hogy a nagy személycserék lezárulnak, megvannak az embereik és a struktúrájuk, és mostantól már csak a felzárkózás folyamata lesz hátra, most mégis személyeket cserélnek, emberek jönnek és mennek, változik a struktúrájuk, még mindig nincs meg a stabilitás.

Melyik ülés lesz vonzóbb Daniel Ricciardo számára? (Fotó: XPB)

A Renault a Lotus 2016-os átvételekor ötéves tervet dolgozott ki, melynek csúcspontja éppen a 2021-re tervezett szabályváltozásokkal egy időre esett. A negyedik év viszont visszaesést hozott, az ötödik kimenetele bizonytalan, a szabályváltozás egy évvel tolódik, és Ricciardo döntéséből arra következtethetünk, hogy a remélt csúcspont a többszöri irányváltás miatt még későbbre maradhat, ha egyáltalán bekövetkezik. Az ausztrál legalábbis így érezheti.

Ricciardónak tavaly volt egy nyilatkozata, melyben az egyik verseny után megállapította: ő a Renault-tól várna olyan következetességet, stabilitást és lendületességet, amit most az őket nem kevés ponttal megelőző, azonos motort használó McLaren mutat. E megállapításnak most lett csak igazi jelentősége. A motor azonossága kíméletlenül őszintévé teszi a két csapat összevetését. A McLaren nemcsak a tavalyi konstruktőri bajnokságban tűnt jobbnak, a jelek szerint a versenypályán is előrébb jár. Később kezdte csapata átszervezését, az új szakemberek szerződtetését, de máris lezárta ezt a folyamatot. A struktúra felállt, jövőre jön a Mercedes-motor is, és nem úgy tűnik, hogy a belátható jövőben a Renault-éhoz hasonló váratlan irányváltások fognak történni náluk. És a befektetők sem tűnnek olyan bizonytalannak a jövőt illetően, mint a Renault-konszernnél.

Ricciardót nem tudták, mivel győzik meg Vettelt vagy Alonsót?

Lehet, hogy cserbenhagyásnak tűnik Ricciardo lépése, és az sem kizárt, hogy rosszul sül el, ám a mostani jelek és üzenetek alapján mégis logikusnak és érthetőnek hat.

A Renault szempontjából meg kijózanítónak, nyugtalanítónak. Elsőre talán álomszerűnek gondolnánk, hogy Ricciardo potenciális utódjelöltjeiként olyan nevek röpködnek a Renault előtt, mint Fernando Alonsóé és Sebastian Vettelé. A csapat elveszített egy többszörös futamgyőztest, és pótolhatja egy többszörös világbajnokkal – mi itt a gond, kérdezhetnénk.

Daniel Ricciardo és Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

Ám fölmerül több másik kérdés is. Ha a Renault nem tudott megtartani egy futamgyőztest, mitől lenne nagyobb esélye meggyőzni egy mielőbb győzelmet váró, 30 fölött lévő, és évekig tartó építkezésre már aligha vágyó világbajnokot arról, hogy csatlakozzon hozzájuk? Ha a Renault az anyacégére váró megszorítások, a bizonytalan gazdasági helyzet miatt már most tétovázik, megéri-e egyáltalán az F1-es projekt folytatása, és ha igen, érdemes-e olyan összegeket költeni rá, mint a gyári visszatérés óta, mi a garancia arra, hogy meg fogják fizetni az Alonso és Vettel nevet?

A bizonytalanság eddig sem volt kicsi, most még nagyobb lett a franciáknál. Abba kapaszkodhatnak, hogy a 2018-ban még cserbenhagyott, majd mostanra visszafogadott Esteban Ocon személyében van egy fiatal tehetség a soraikban, aki ráadásul még francia is. És gondolkodhatnak úgy is, hogy egy Alonso- vagy Vettel-kaliberű bajnok megszerzésével adhatnak egy nagy lökést a konszernnek ahhoz, hogy nyitva hagyja a pénzcsapot, és komolyan odategye magát az F1-es projekt mögött.

A saját bevallása szerint is lobbanékony Abiteboul dühe előbb-utóbb elszáll. Már csak az a kérdés, képes lesz-e azt a csapata javára megoldásba importálni, és lendületet adni a kátyúba szorult Renault-nak. Egy Vettel vagy egy Alonso biztosan nagy segítség lenne számára ebben. Vagy ők is cserbenhagyják?

F1 legendák: Május 16., szombat 13:10 John Surtees, 14:00 Niki Lauda