×

Óvást nyújtott be a Renault a Racing Point ellen

Nem felejtettek, csak kivártak: a Renault a Stájer Nagydíj után óvást nyújtott be a Racint Point ellen. Kétségeik a Mercedes tavalyi autójának lemásolása miatt adódtak.

Fotó: XPB
Már Melbourne-ben pedzegették, hogy talán meglépik, aztán elmaradt a nagydíj. Az F1 hónapokra elszakadt a versenypályától, majd amikor a múlt hétvégén visszatért, a Renault sejtelmesen csak annyit mondott, most fontosabb dolgok kötik le a figyelmét, nem szeretné erre a kérdésre pazarolni az energiáját.

Természetesen a „rózsaszín Mercedes” ügyéről van szó, amely már a télen is a Renault-t bosszantotta leginkább. A franciák gyári csapatának szakemberei szerint nem hiteles az ellenfél azon magyarázata, hogy pusztán fotók és elemzések alapján készítették el a tavaly világbajnoki címet nyerő Mercedes autójának mását 2020-ra. Meggyőződésük, hogy a szabályzat által tiltott információcsere is történt az együttműködő felek között.

A Renault a második versenyhétvégén a tettek mezejére lépett, és benyújtotta óvását az FIA-nak. Sergio Pérez és Lance Stroll autójának szabályosságát vitatják, és az FIA állásfoglalását várják. A sportszabályzat 6-os függelékének első pontjára hivatkoznak, amely kimondja, egy csapatnak tartania kell magát az úgynevezett listázott elemekről szóló szabályponthoz, amely meghatározza, mely alkatrészeket és egységeket kell saját magának terveznie egy konstruktőrnek. A franciák szerint a Racing Point nem felel meg ezen szabályoknak a másolt autójával, mivel egy vetélytárs segíthette őket a tervezésnél.

A Renault közleményben erősítette meg, hogy óvást nyújtott be. Mivel éppen folyó ügyről van szó, további kommentárt nem fűzött hozzá, ám azt írta, a Racing Point szabályosságának tisztázása a célja.

Fotó: XPB



Hogy mekkora esélyük van e gyanú bizonyítására, az erősen kétséges. Egy hete a McLaren főnöke, Andreas Seidl – aki a minap elejtett egy mondatot, mely arról árulkodik, ő sem hiszi a Racing Point magyarázatát – úgy fogalmazott, csapata azért nem tervez óvni a Racing Point ellen, mert nem látja értelmét, sem esélyét a sikernek.

A Racing Point vasárnap egy 6. és egy 7. helyet könyvelt el Ausztriában, miközben a Renault egyik autóját (Esteban Ocon) megbízhatósági hiba miatt ismét elveszítette, Daniel Ricciardóval pedig a 8. helyen zárt.

A Renault óvásának és annak időzítésének külön pikantériája, hogy a múlt évben a Racing Point óvott az enstone-iak ellen Japánban a futam után, egy olyan szabálytalanság ügyében, amelyről valójában már jó ideje tudott. A csapat célja akkor a pontrablás volt, amire sor is került.

A Renault-t már évek óta bosszantja az F1-es partnercsapatos modelljének terjedése. Nehezményezik, hogy miközben a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari szoros együttműködésekkel növelheti fejlesztési lehetőségeit, ők magukra vannak utalva. És ez csak most, a Racing Point erős formája láttán aggaszthatja csak őket igazán.