Musorujsag
Élő Eredmények

Racing Point: Ez gyenge információkra alapozott, átgondolatlan óvás

Racing Point: Ez gyenge információkra alapozott, átgondolatlan óvás

Racefans
Nem tart attól a Racing Point, hogy az FIA szabálytalannak minősíti az idei autóját. Erőtlen próbálkozásnak tartják a Renault óvását.

A vasárnapi Stájer Nagydíj után pár órával hivatalos óvást nyújtott be a Renault az FIA-nál: Sergio Pérez és Lance Stroll Racing Pointjának szabályosságát kérdőjelezték meg. A sportszabályzat azon szabálypontjaira hivatkozva tették ezt meg, amelyek az úgynevezett „listázott elemekről” értekeznek, vagyis arról, mely alkatrészeket és rendszereket köteles egy csapat magának tervezni ahhoz, hogy konstruktőrnek minősüljön. Az FIA a követelményeknek megfelelőnek minősítette az óvást, és megindította az eljárást, melynek első körében lefoglalta a Racing Point első és hátsó fékhűtésének elemeit, valamint bekérte a Mercedes tavalyi autójának ugyanezen részeit. Ezen részek 2020-ban kerültek a listázott elemek közé.

A Racing Point vasárnap egyáltalán nem reagált az ellene indított eljárásra, ám hétfőn egy közleményt juttatott el a Racefans című oldalnak, amelyben jelezte, nem tart attól, hogy bajba kerülnek. „A BWT Racing Point rendkívül csalódottan vette tudomásul, hogy a Stájer Nagydíj végeredményét megkérdőjelezték egy nem átgondolt és gyenge információkra alapozott óvással” – szúrt oda a silverstone-i csapat a támadójának.

A rózsaszínek állítják, a tavalyi Mercedes lemásolásával készült autójukat teljesen szabályos módon alkották meg. „Minden olyan állítást, amely a szabályszegésre utal, visszautasítunk, és a csapat megteszi a szükséges lépéseket, hogy gondoskodjon a szabályok tényeknek megfelelő helyes alkalmazásáról. A szezonrajt előtt a csapat teljesen együttműködött az FIA-val, és minden kérdést kielégítően tisztáztunk az RP20-as dizájnjának eredete kapcsán. A csapat hiszi, hogy az óvást elutasítják, mihelyst prezentáljuk a válaszunkat.”

Az FIA egyelőre nem közölte, mikorra várható az újabb meghallgatás és a döntés a Renault óvásának ügyében. A Racing Point egy 6. és egy 7. hellyel zárta a Stájer Nagydíjat, amelynek eredménye ezzel még nem tekinthető véglegesnek.

Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak