Musorujsag
Élő Eredmények

Meglepetést okozhat a Red Bullnak a feljavult Renault?

Meglepetést okozhat a Red Bullnak a feljavult Renault?

F1
Titkolt újításokat vetett be a Renault a silverstone-i második hétvégén, és Daniel Ricciardo a harmadik helyre kormányozta autóját pénteken. Akár meglepetést is okozhatnak a Red Bullnak?

A paddockban az a hír járta, hogy az első felfüggesztésüket újították meg erre a hétvégére, ám amikor erről kérdezték, Daniel Ricciardo sejtelmesen csak annyit mondott, „bizonyos mechanikai újításokkal” készültek, de ennél többet nem mondhat, és nem is tud mondani. A Renault nem verte nagydobra, pontosan milyen újdonságok kerültek föl az R.S.20-asukra az előző héthez képest, ám azt a pénteki edzésnap végén elégedetten konstatálták, hogy a módosítások előrelépést hoztak.

Ennek ékes bizonyítéka volt Daniel Ricciardo 3. helyet érő pénteki ideje, amellyel a Mercedestől ugyan 0,8 másodperccel elmaradt, de 16 ezreddel túlszárnyalta a Red Bull-os Max Verstappent, valamint megelőzte a Racing Pointokat, a Ferrarikat és a McLareneket is. Hogy ki mennyi üzemanyagot és milyen motorbeállításokat használt, az persze ezúttal is talány, ám Ricciardo optimizmusa és autójának szintén erős hosszú etapos teljesítménye valóban előrelépést jelez.

„Délelőtt csak teszteltünk” – magyarázta az ausztrál, akkor miért csak a 17. helyen zárt. „Ezt az edzést egy kicsit eldobtuk, de ki akartunk próbálni bizonyos dolgokat. Már a múlt héten beszéltünk róla, és szerintem megtehettük, hiszen két hétvégénk van itt. Szóval nem aludtam el, csak más dolgokkal foglalkoztunk.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Délután aztán a gázba taposott, és lágy gumis körével úgy végzett Verstappen előtt, hogy a holland futott pályára később. „Jó volt. Később a kemény gumin is mentem egy etapot, és az is igazán jól sikerült. A lágyon pedig egész sokat gyorsultunk. Jó volt. Amikor a mérnököm közölte, hogy harmadik vagyok, azt mondtam: »Az rendben van! Akkor csináljuk meg ugyanezt az időmérőn!« Persze ez csak szabadedzés volt, de ettől még jó érzés volt. Jobb a harmadik helyen zárni a napot, mint a tizenhatodikon.”

Hogy a Renault okozhat-e meglepetést szombaton, és megszorongathatja-e, akár a Red Bullt, azt talán korai lenne megmondani. A két Red Bull-versenyző mindenesetre nem hagyta figyelmen kívül a javulásukat. „Már a múlt hétvégén is gyorsak voltak. Persze mindenki titkolózott még, szóval meglátjuk szombaton” – kommentált Alexander Albon. Csapattársa, Max Verstappen abban biztos, hogy az időmérőn szorosabb csatát fognak vívni a Renault-val, mint a Mercedesszel. „A Mercedestől nagyon le vagyunk maradva, de ez normális. Pár nap alatt nem történik varázslat. Egészen közel leszünk egymáshoz az időmérőn. Mármint a Mercedes mögötti csoport” – állapította meg.

A holland szerint a versenyen ugyanakkor újra szétnyílhat az olló közöttük. A Red Bull számításai szerint a Renault-motor időmérős üzemmódja erősebb a Hondáénál, de a versenyen a japánok erőforrása a jobb. „A verseny szerintem újra megint egészen magányos lesz” – vélekedett az egy hete az üldözőktől és a Mercedesektől is távol lévő holland, akinek szavait a hosszú etapok megerősíteni látszanak.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A Renault azért még így is okozhat meglepetést. Ricciardo a versenytempójukat már a múlt héten is dicsérte, céljuk az egykörös teljesítmény javítása volt, és a McLarennél is úgy érzik, erre a hétre ellenfelük nagyobbat lépett előre, mint ők.

Ricciardo szerint a gumik mellett változást a szélirány szombati megváltozása hozhat, ami megnehezítheti a mezőny dolgát, és megváltoztathatja az autó egyensúlyát. A hétszeres futamgyőztes a múlt vasárnap amiatt bosszankodott, hogy csak 1,1 másodperccel maradt le a dobogós helyezésről, pedig úgy érezte, autójában benne volt ez az eredmény. „Ha úgy megyünk, mint most délután, akkor igen” – felelte mosolyogva a kérdésre, érzi-e most a dobogós lehetőséget. „Ilyen körülmények között legalábbis jól ment. A két edzés között változtattunk, és az egyik módosítás után igazán nagy előrelépést éreztem. Azt mondtam: rendben, ez most már így egy egészen jó versenyautó! Szóval szerintem odaérhetünk. Ha az időmérőn is itt végeznénk, az felülmúlná a mostani várakozásainkat, de szerintem mindenképpen jó munkát végezhetünk.”

A délelőttöt és a délutánt is a 10. idővel záró Esteban Ocon örült annak, hogy Ricciardo bizonyította, gyors az autójuk, amely szerinte is nagyot lépett előre. „Jól értjük a gumikat is, ami nem egyszerű a puhább kiosztás miatt. De szerintem a mai volt a legkönnyebb nap, a többi már nehezebb lesz” – tekintett előre.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak